2014/09/15

Pavlos 3.

Ma három éve...
Három év.
Kisbabából kisfiú lett.
Ha megkérdezi nagykorába milyen kisbaba volt, mit is mondanék neki...

Egy éves koráig nem aludta át az éjszakát, hogy két éves koráig minta alvó legyen. De amióta testvére született egyszerűen megőrült, már ami az alvást illeti. Egy éve nem sikerül átütő sikereket elérnünk. Kitartó.
Mindig mindent megevett (MINDENT), nagyon ügyes és mozgékony, a csúzdára előbb mászott menetiránynak ellenkezőleg, mint csúszott le rajta.
Sokáig cumizott, nem lett alvós játéka (valószínű, mert engem használ erre a célra. khm), későn kezdett kommunikálni, odacsapott más gyerekeknek, a kedvencei a séta és a kertkapuk nyitogatása.
A kismotor sokkal később fogta meg, mint a kortársait és tiszavirág életű volt a motorozós korszak. A roller még annyira sem jött be. A futóbicikli nagyon, de túl gyors vele, uh azt mi nem erőltetjük...
Sokszor szó szerint a falra mászott.
Nagyon szereti a vizet, a tengert.
Vakmerő.

Nem túl mosolygós, barátkozós. Az újdonságot nem kedvelte és nem kedveli. Új embereket nagyon lassan és szelektíven fogad bizalmába. Nagyon lassan! Vannak családtagok, akiket születése óta rendszeresen látott és mostanra, mosolyog rájuk egyáltalán, vagy vesz akár tudomást róluk!
Nem bújós, nem hízelgős.
A pelust úgy hagytuk el, hogy egy reggel azt mondta nem kéri többet. Majd pár nap múlva rám szólt, hogy éjszakára se kéri.

Újabban nem lehet neki mesét olvasni, mert vagy két oldal után megunja, fel áll és szerel kicsit, vagy ő akar mesét olvasni. Ha hosszabb időt el is töltünk egy könyv felett, akkor azzal, hogy minden kis részletet a képen átbeszélünk. Minden könyvébe van egy-két kép ami megfogja és ahhoz kell újra meg újra visszatérni. (ahol sír a maci, ahol beragadt a majom a sárba, ahol ott a kalapács, ahol sír a sárkány, ahol csavarhízó van...stb)
A TV/DVD mesék se hatották meg, vagy kötötték le. Kivéve a Dorás mese. Az egy éve töretlen siker. Reggelente 20 perc. Hétvégén dupla epizód.
1 éves kora óta a szerszámok a kedvencei. Ő egy "mastoras", azaz mesterember. Olyannyira, hogy amikor tegnap átadtuk a szülinapi ajándékait, amik javarészt a tűzoltó koncepció köré épültek, sírva kiszaladt a szobából, hogy ő egy mastoras és semmi más, és NEM tűzoltó!
Nagyon fél a farkastól.
A földön alszik, most már egy kis matracon, de sokáig simán a szőnyegén, még lepedőt se engedett maga alá tenni.
Imád mezítelenül lenni (ez persze az éghajlatnak is köszönhető). Hazeérünk valahonnan és az előszobába a cipőel együtt mindent levesz magáról.
Lecsavart tetejű pici cumisüvegből issza a kakaóját, szívószállal. A vizet egy zöld pohárból. Ettől eltérni nem lehet.

Nagyon sokszor elalvás előtt elmondom neki, hogy szeretem. A minap elalvás előtt odasúgta nekem, hogy "szeretlek" és "jóbarátok vagyunk''...

Arra nincsenek szavak, hogy nekem ő mit jelent! Ha meg is találnám, se írná le azt az ezer féle érzést, amit egy átlagos nap átélek vele.

Ha ezt valha olvasni fogod drága szőke-kék-szemű görögöm, röviden azt szeretném, hogy tudd: NAGYON BÜSZKE BAGYOK RÁD és IMÁDLAK!











 

2014/09/02

Bazi nagy görög keresztelő

Ismét kereszteltünk (2 éve így), ezúttal Theodórát. Theodóra. Ez volt az a név, ami már akkor megszületett, amikor még szó sem volt gyerekekről, vagy házasságról. Egy nyaralás alkalmával, miközben labdáztunk a tengerbe és az élet nagy dolgairól elmélkedtünk.

A szövetség másik fontos kelléke a keresztszülő (k)... Ez már nehezebb volt, mert az elmúlt két év Pavlos esetében nem váltotta be a keresztszüleihez való reményeinket, úgyhogy sehogy se álltunk ehhez a témához. Kiábrándultan és fenntartásokkal leginkább... De a mostaniak keresztszülők, mindamellett, hogy önként jelentkeztek, nagyon lelkesek és aktívak (egyenlőre) Theó életében. Remélem ez így is marad és ha minden kötél szakad "beveszik" a Pufit is :)

Az előkészületekről és az esemény fontosságáról már írtam itt, tudtuk is, hogy mire számíthatunk és mire nem. Meglepetések nem voltak, csak meleg és egy nagyon nyűgös Pufi!!! A nagy szervezkedésben sok mindenre gondoltunk és készültünk csak arra nem, hogy egy dackorszakban tobzódó majdnem-három-éves, nem veszi olyan könnyedén a húga körüli felhajtást, pláne nem a megszokott délutáni szieszta helyett...

Jó hír, hogy ezt a keresztelőt Gabi örökítette meg nekünk, ahol egy csodálatos nap köszön vissza, és kevésbé az a káosz amit én éreztem...



Boys don't cry...

Az ünnepi menet

a megszokott helyszín


itt még "csak" fáradt és megszeppent







Az első kör sírás

kis szünet...

újabb sírás

kész vagyunk, jöhetnek a hódolók.

anyát az ital...

Pufit a cukor teszi boldoggá

Barátnők 1

Barátnők 2

A buli végén (Pufi a szó szoros és átvitt értelmében is kivetkőzött önmagából)



Vége a nyárnak

A jó hír, hogy sok a munkám, ezért nem jelentkeztem, a rossz, hogy annyi minden történt, hogy azt se tudom, hol kezdjem ... De elkezdem és jönnek a friss bejegyzések!

2014/06/24

Randi guru

Nálunk ebben az új, dolgozó-anyás felállásban, mindenki mindenkivel randizik... Hófehér a lelkiismeretem, mert megpróbáltuk négyesben is, de az egyenlőre nagyon kaotikus.

A családi béke - viszonylagos - megtartása érdekében, osztódunk és vagy én megyek a Pufival vagy Alex. Kezdek komolyan rákapni ezekre a programokra! Pufi már komolyan kezd kisfiúsodni és ő is nagyon komolyan veszi ezeket a kiruccanásainkat.

Elmentünk kávézni, egyik szombat délelött például. A kedvenc helyemre, ahol a pincer volt olyan rendes és megértette, majd Oscar díjasan elő is adta, hogy P is igazi kávét kap, ugyanolyan presszós csészébe, mint én. (tejhab volt csak benne) Az idillt én rontottam csak el azzal, hogy annyira izgultam, nehogy leejtse, kiöntse a "kávéját", hogy a nagy hadonászásba én borítottam fel a saját csészémet...

4 eves vagyok



Négy éve ... ezzel a bejegyzéssel kezdődött...

Nem egy kerek évforduló, de szeretek megemlékezni mégis.
Kicsit leltározni, kicsit nosztalgiázni.
 
 
2010 - esküvő +tatarozás + munka
2011 - PUFI!!!
2012 - PUFI + tatarozás
2013 - THEODORA!!!!
2014 -  PUFI + THEODORA + munka

és ahogy angolszász barátaink mondják:

4 years...and counting...
 
 
De azért nem sütött itt mindig a nap! Négy év után és középfokú nyelvismerettel már nem vagyok túrista, de még mindig érnek meglepetések (jók, rosszak egyaránt). Vannak leckék, kisebb csalódások aklimatizálódás terén.
 
A görög barátnő. Bár sokszor hittem már, hogy van, valahogy mégsincs. A viszonyom a helyi lakosokkal egy bizonyos ponton megáll. Egy bizonyos ponton túl "kszeni" (külföldi,idegen) vagyok és kész. Ettől még van munkám, van társasági életem... jókat beszélgetünk... Csak van az a pont.
 
A másik a "kszenik" csoportosítása. Nem mindegy honnan jön ide az ember. Nyugatról? MENŐ! Szomszéd országokból? TAKARÍTÓNŐ! Keletről? FÉRJRABLÓ K***A.
Magyarország ilyenszempontból kellemesen semleges, úgyhogy külön tiszteletet nem is, de pejoratív asszociációt sem kapok ... se a gyerekeim.
 
Sznobizmus! ÓRIÁSI!!!! (lásd.menő nyugati bevándorlók) Mutasd a címed (telefonod, névjegyed, esküvői fotód, gyerek ovódáját) és megmondom ki vagy!
 
Nekem az segít a legjobban ebben (és azt hiszem bármilyen) az élethelyzetben, hogy nem vagyok  egyedül. A legközelebbi baratánőim szintén külföldiek, egy csónakban evezünk, és mindig megértjük egymást.
 
A görög pasik: (ez eddig 10-ből 10-szer beigazolódott)
Bárhol a világon ismer meg az ember egy görög férfit, és bármit ígérjen is a közös lakhelyet illetően, előbb-utóbb mind hazatér!!! MIND!!! AZ ÖSSZES!!  Mindenhonnan. 1-2-10-20-30 év után. A görögségük, a gyökereik, a kozmosz... nem tudom... mind visszajön!
 
A nyelvismeretről:  Azt hiszem ideális esetben az ember jó ha beszéli a nyelvet, már érkezés előtt.  Ugyanakkor ismerek nem egy külföldit aki 40 éve itt él és nem tanult meg görögül. (Nyugati országból) (A szomszédos országokból érkezők pár hónap alatt elsajátítják a nyelvet.)
Saját tapasztat: igyekezet nem vált ki tiszteletet! Túlélni, ügyintézni, fodrászhoz menni elég.
 Sokszor előfordult már, hogy ahhoz, hogy komolyan vegyenek angolul kell beszélni. Ha ár alku alakul ki (és mindig kialakul) ott a tisztelet, presztízs az alap. Ehhez meg stimmelnie kell a vélt kaszt ismertető jeleinek (lásd. szobizmus). Majd kell egy férfi (férj, apa, bátyj). Még az ovódai nyíltnaphoz is!!! Biztos van kivétel. Nem állítom, nekem is sikerült egyedül is, de a különbség a bánásmódban, amikor Alexszel ketten mentünk... egész más katgória. És a végső ár is... 
 
4 év után röviden ennyi... majd 40 után könyvet írok...
 
 

2014/05/21

Napi Teo

Theodóra már lassan 10 hónapos nagylány! Kinn van 4 foga, kapaszkodva megtesz egy-két lépést, és a kedvence a paradicsomos tészta husival vagy anélkül és a banán. Ezeket bármennyit, bármikor...
Nyílik az akarata is, nem hagyja magát elterelni olyan könnyen, ha kinézett egy játékot magának, vagy konnektort...
Nem bírja az orszívózást egyáltalán!!!



 

2014/05/20

A jutalomfalat

Pufi nem keveset nyúzza a kishugát... Ezt többféle képpen próbáljuk kordában tartani. Sokáig csak a fenyegetőzésig, büntetésig jutottunk... Mentségünkre legyen, nem is volt nagyon példa a jó magatartásra... ergo nem volt, mit megerősíteni. Mígnem egy szép tavaszi napon, Pufi megint erőteljesen közelített Teóhoz (valami kemény játékkal a kezében), aki vakmerően játszott a testvére egyik kedvenc játékával. Én ijedtemben már ugrottam is, de csodák csodájára az alábbi párbeszéd (monológ) fültanúja lettem:
-Tessék bébi, ez a tied - átnyújtotta a nála lévő játékot - és aftó ine dikomou, parakallo (a mondat második fele görögül kb.: az az enyém, kéremszépen...)

A lélegzetem is elállt, vártam egy pillanatot, hátha csak fejbe vágja... de nem... úgyhogy határtalan örömömben egyből megjutalmaztam Pufit egy csokival!

Rá is érzett az ízére, ugyanis, most már többször előfordult, hogy hirtelen kedves lesz vele: a fenti mondatot ismétli, majd ugyanazzal a lendülettel rám néz és kéri a csokiját. A sokadik csoki után már próbáltam alkudozni valami más jutalomfalat felé, de hiába! Kedvességért CSOKI jár...


Valamit, valamiért...



 

2014/05/16

Aki gyereket AKAR

Tegnap este, közel két év kihagyás után talalkoztam újra egy barátnőmmel. Egy éves volt a kislánya, amikor Pufi született és azon a nyáron sokat bandáztunk, beszélgettünk... Többek között azt is elmesélte, hogy nem lesz több gyerekük, mert a férje már a kapcsolatuk elején kijelentette, hogy egy, és kész. Akkor ez nem rázta annyira meg, így én is elsiklottam az információ felett.

Tegnap este egy olyan nő ült velem szembe, akinek a házassága a válság szélén és jópár terápiás órával a hátuk mögött a helyzet: sakk-matt.
Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Az egyik akar (megőrül, vágyik rá, álmodik róla, BOLDOGTALAN!) a másik nem akar (és saját bevallása szerint BOLDOG!). Nincs közép út.
És persze van egy gyerekük, aki felé nem teheti meg, hogy felrugja a házasságát... Hosszasan ecsetelhetném a történetet, mert a tekintete és a nyílt szomorúsága és keseredettsége a bőröm alá ment és azóta is ezen jár az eszem.  ***Lásd. ezen bejegyzés.

Mostanába sokat nyavajgunk Alexszel, hogy nincs élet, nincs alvás, nincs ez, nincs az... Eleven a gyerek, nyűgös a másik... sorolhatnám.
Minden szingli és/vagy gyermektelen ismerősömnek hirdetném az igét, miszerint: Élvezzétek egymás társaságát, a békességet, alhattok, utazhattok, kiadások...stb stb... nagyjából hasonló "bölcselet" az egy gyerekesek felé...

Ennek a lánynak, elterelési céllal, hiába ecseteltem, mi milyen mélységeket élünk meg, és mennyire felemészt mindent most az életünkbe az "egyik pici, másik kicsi" felállás... és mennyire nem látjuk a fényt az alagút végén.

(Ne értsen félre senki, amikor két hetente egyszer sikerül, este elégedetten hátradőlni, hogy ma jó szülők voltunk..., vagy 3 percig eljátszanak egymással... és mi arról 50 fotót készítünk és 6 videót, vagy amikor Pufi letört egy darab banánt és Teonak adta, aki azt békésen elmajszolta a könnyeimmel küzködtem... Ezek olyan élmények, hogy azonnal egy harmadik gyereken kezdek alkudozni magammal, mert akkora boldogságot és elégedetséget okoznak, olyan intenzívek, olyan teljes! A boldogség maga... és függőséghez vezet!!!
Sose gondoltam bele, mi lenne, vagy lett volna ha Alex határozott nemet mondana, ha ennyire mast akarnánk...)

Visszatérve ...
Ha egy nő, gyereket AKAR, onnan nincs visszaút. Ez az érzés, a beteljesületlenséggel csak erősodik, és soha el nem múlik...
Látom magma előtt a tekintetét... egy elhomályosult elme, szomorúság, harag... nem az Égiek /a sors vagy egészségügyi problémák döntenek a gyerekvállalásáról, hanem egy másik ember. Aki - a sajét indokaival élve - nem akar. Márpedig kell hozzá...

A kapcsolatuknak  ebben a formában vége...ez ott lógott a levegőben, csak épp nem mondtuk ki.
A kérdés, hogy ilyen fiatalon, hogy ítélje magát megalkuvásra és csendes egymás mellett élésre, amikor a meglévő gyerekük egyfolytába emlékezteti arra, hogy mit vett el tőle a férje ...
Persze férfi fejjel egész más a történet és ott is van igazság...

... csak megoldás nincs...

Mit mond egy barátnő ilyenkor???

nem tudom elforgatni a képet... bocs.


 

2014/05/12

Beszélgetések Pufival

Olyan sok mindenről írnék... de szerencsére beindult a munkás életem... így most cask erre a rövid bejegyzésre szorítkozom.

P: Nézd, anya egy hangya!!! - elvarázsolva leguggol és hosszan nézi, majd feláll és határozottan agyontapossa.
P: Bántom! - majd szomorúan konstatálja, hogy a kishangya darabokban...
P: Eltörött!!! - csalódás....

Ma reggel:

Egy kisebb tornadóként söpört végig a lakáson reggel 7-kor, az ölembe vettem és mondtam:

én: Pufikám, te egy Sárkány bébi vagy!
P: Nem, anya én lovag bébi vagyok! És királylány bébi is vagyok!

Szép hetet!



 

2014/02/28

Gyerekszaj

Pufinak szokincse naprol napra fejlodik es lassan kezdi atadni a gondolatait is... Miutan 3 (neha 4) nyelvet hall maga korul, vannak meg keveredesek :) De igy legalabb mindenki tanul egy kis magyart is a kornyezetunkben....

1. Nem azt mondja, hogy "igen", hanem azt, hogy "jo".

-Pufikam, kersz meg levest?
-Jo! (Ehhez mindig bolint es becsukja egy pillanatra mindket szemet)

-Pufi, meleged van?
-Jo.

2. Ket nyelv egy mondaton belul...

-Szia Pufi, megyek dolgozni!
-Kali dulia (jo munkat)!Mama dolgozni, meta tha erthi (utana jon haza)...

-Meta (miutan) elallik eso, pame (megyunk) boba (boltba)

3. Eddig ugy vettuk eszre ket dologtol fel, de legalabbis nagyon kikerekedett szemekkel es nagy vehemenciaval magyarazza...

4. A kedvenc neveloje, a gorog semlegesnemu "to"...
Ezt teszi mind a Gorog, mind a Magyar fonevek ele...

5. Azt, hogy szuper azt ü-vel mondja, már-már franciásan... szüper.., szüpermarket

6. Hosszabb, vagy szamara bonyolultabb Magyar szavakat, kicsit atir a fejeben...

- talabda, talabda... = TABLETTA (ezt mindig neki kell betenni a mosogatogepbe)
- Kérek körtét, mörtét, pörtét...

Ugyanakkor egy bizánci császár nevét (sokszor sétálunk el a lovasszobra mellett) TÖKÉLETESEN ejti ki és esik le mindenkinek az álla:
- Konsztantinosz o Paleologosz, o aftokrátorász...

Ha esetleg valaki aggodna, hogy ossze van keveredve a gyerek, megnyugtathatom, hogy nem...

Teli esten, elalvas elott beszelgetunk...
Pufi: - Mama, thelo (szeretnek/akarok) fogi...
En: - Mit szeretnel Pufikam?
P: - Fooogiiii...
En: - Pffff....
P: FOOOGIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!
En: - Ne haragudj, Kicsim, de nem ertem mit szeretnel...
P: PAGOTO! (gorogul a fagyi) (Epp azt nem tette hozza, hogy de hulye vagy anyam!)
En: - ÁÁÁ, FAGYIT... (hogy keveredett a fejébe a fagyi februárba... nem is értem...)

Andival hasonlo parbeszedet folytattak amikor magyarul mondta, hogy madarijeszto... nem tul erthetoen es igy sokadik rakerdezes utan, turelmet vesztve elkezdte gorogul magyarazni, hogy a madar.. stb...


 

2014/02/24

Soros vagy parhuzamos

A ket gyerekre valo felkeszulest segito szakirodalom nem tul sok tippel szolgal 2 (vagy tobb), gyerek parhuzamos ellatasat illetoen, azon kivul, hogy legyen az embernek segitsege "az elejen"... Theodora mar a hetedik honapjat tapossa, de meg mindig egy kezemen meg tudom szamolni azokat az esteket, amikor zokkenomentesen egyedul lefektettem mindkettot... (Zokkenomentes alatt azt ertem, hogy Alexszel kettesben valtottunk par szot, TV-ztunk...stb)

Felreertes ne essek, ez nem egy panasz, vagy itt-ontom-ki-a-lelkem poszt... A puszta tenyek egy atlagos estenkrol. (Az utokornak leginkabb, amikor majd mar edes nosztalgiaval gondolunk erre az idoszakra...)

A cel, hogy este kilenc orara mindket gyermek aludjon.

Innen haladtunk visszafele. Ahhoz, hogy ez sikeruljon, de legalabbis kozelitsunk, este fel 7-kor kezdunk a vacsoraval. Egyenlore eleg kaotikusan es inkabb soros kapcsolasban, azaz amig Theo eszik Alex Pufival jatszik, aztan amig en furdetek, esznek ok. Neha sikerul egyszerre mindenkinek, de ez egyenlore a kivetel.

Amig T furdik P elokeszul
Amig Pufi furdik en elvonulok Theot altatni... Ez altalaban viszonylag egyszeru folyamat, de a latszat csal (lasd. a kesobbiekben)
Furdes utan P meg egy kicsit velunk van a nappliban, megissza a kakaojat, fogmosas es megyunk a szobajaba, mese olvasas..stb
 
 Nem sokkal kesobb, de az esetek 99%-ban meg az esti mese alatt, felebred T. es kisebb nagyobb megszakitasokkal fel 11-11-ig sir/eszik/ebren van.
Pufival Alex fejezi be az esti meset, vagy en T-vel kozosen...
9 elott kicsivel elhagyjuk a gyerekszobat es innentol, ismet napja valogatja 20-60 perc es kb. 8 kimaszkalas utan elalszik P is.


Most mar csak T van... itt tobb lehetseges forgatokonyv all fenn... de minden esetben csendben kell tartan a Lanyt, hogy ne ebressze fel a masikat... a vege az, hogy Alex a nappaliban marad mi lanyok a haloszobaban, amig ejjel 3-4 kozott meg nem erkezik hozzank P. (Termeszetesen nem akkor, amikor T is epp ebren van, hanem miutan pont elaludt ... es en is... )


 

2014/02/19

Csak ugy...


Feszekrakas - szazadszor

Amiota bekoltoztunk egy teljesen felujitott lakasba, nem telt el ugy ev, hogy valamit ne varialt unk am volna... Hiaba, ha az ember sokat van otthon es a hely se tul nagy, hamar kiderulnek a hianyossagok...
Sikerult a nappalit kb.4szer atrendezni, egyszer az etkezo reszt, es haromszor a gyerekszobat.
Festettem falat, butort... felfurtam... levettem, attettem... sorolhatnam. Belefaradtam aztan ujrakezdtem...
Nemregiben megfogadtam, hogy semmit, de semmit nem csinalok a lakasban... De hat nem birok magammal... illetve szukseg is van, uh tervezek es tervezek, hogy alkalom adtan hogyan varialhatok megint.

A mostani felallas az, hogy a ket haloszobankbol a kisebbik a gyerekszoba, ahol osszesen egy agy es egy kisagy fer el SEMMI mas. Jatszani nem nagyon lehet mar benne, illetve a szekreny/tarolas sem megoldott. Cserebe van ablak es erkelyajto is - sok feny - telen hideg, nyaron meleg...

A haloszobank sokkal tagasabb... Ablak itt is van boven, sok feny... Az elhatarozas, hogy szobat kell cserelnunk!!! Nekunk lenne egy igazi kuckos haloszobank, es a gyerekeknek egy tagas(abb) szobajuk, ahova a rohamosan novekvo jatek mennyiseget be lehetne terelni es igy a sokadszorra atrendezett nappali nem ugy nezne ki, mint egy ovoda.

A projekt igenyel asztalos munkat es ket uj falszint...

Gondoltam ide (is) felteszek par inspiracios kepet, hogy mik tetszenek...


 Forras: 1  2  3  4
 
Forras: 1  2  3  4  5








2014/02/05

Mi a munka...

Mivel az elso terhessegemmel veget is ert az elso gorog munkahelyem, ugy indultam neki az "anyasag vs. karrier" kerdeskornek, mint egy nyitott mondatnak... Voltak menet kozben anyagi melypontok (errol mar irtam tavaly), de alapvetoen tuleltuk es meg egy daragbig biztos meg is lettunk volna, ha ugy dontok haztartasbeli maradok. A dilemma vegigkiserte az elmult 3 evet... es a mai napig nem mondhatom, hogy rajottem a tutira. Voltak jo napok otthon is, es nagyon rosszak es ugyanezt elmondhatom a mostani felallasrol is... A hetfo es a pentek a legnehezebb. Hetfon meg nagyon benne vagyok az "otthon uzemmodban" es pentekre mar nagyon hianyoznak... A ketto kozott rendben vagyok...
Meg kell jegyeznem itt, hogy oriasi szerencsem van, mert a fonokom eleve ugy vett fel, hogy tudta van ket pici gyerekem es megbeszeltuk, hogy amig a feladatok el vannak vegezve felole mehetek utamra. Azaz en 5:00-kor, az esetek 90%-ban eldobom a ceruzat es robogok haza.
Az elso ket honap igy is sok lelkifurdalassal, faradtsaggal es nyuglodessel telt.

Az elmult hetvegen Alexnek el kellett utaznia a munkaja miatt es egyedul voltunk a hetvegen - apa nelkul. Amennyire feltem tole, (lasd. tombolo Pufi) annyira jol ereztem magam. Azt hiszem ez kellett! Egy kis nyugi, egy kis figyelem, CSAK rajuk! Vagy akarmi is, de mintha atkattant volna bennem valami, es amig eddig az otthonlet es az ezzel jaro feladatok, feladatok voltak es MUNKA amit el kellett vegezni (etel, furdetes, altatas..stb stb), es ugy ereztem mindenkinek kutya kotelessge, onkent es dalolva ebben nekem/nekunk segitenie (apuka, nagyszulok, keresztszulok) addig most mar mas let a MUNKA es az otthonlet lett a SZABADSAG.

Az, hogy az eltelt ido, vagy a tenyleges munkavegzes jutatta el az agyamig, hogy minden szakaszat a kisbaba/kisgyerekkornak lehet lazan es termeszetesen kezelni, es elvezni... hogy vegre nem nyavalygok (se magamnak se masoknak), hogy nem alszom, nincsenek spontan programok, nincsenek atlustalkodott hetvegek, ... sorolhatnam. Ezeket a dolgokat sokaig gyaszoltam es sokszor elegedetlen voltam... Aztan a hetvegen bekattant. Majd lesz ujra, majd lesz mashogy, ez most JO!!!



Aztan hazaert Alex egy masik vilagbol, ahol megmesszebb kerult a mi mikro valosagunktol es ahogy elneztem a szenvedeset, hogy nem tudja kipakolni a borondjet, mert a Pufi rajta/benne ugral, nem tudja megnezni a nem-tom-mi-a-sz*art a laptopjan, nem tudunk ket epkezlab mondatot valtani, ahogy nem tud meg atoltozni se... de leginkabb, hogy ezen mennyire ki van borulva ...
Persze az o vedelmere legyen, hogy nem konnyu egy apa elete (se)!!! Sokszor a legnagyobb igyekezete ellenere se eleg jo a Pufinak es barmekkora jatek kozepen is elkezd vadul keresni. Akkor cserelunk gyereket, de Teo meg fogzik es este mar eleg sokat sir, igy Alex konnyen masodszorra is eluatsitva erezheti magat...

 

2014/01/20

5 honappal kesobb


A szofogadasrol

Pufi egy zseni gyerek! Bizonyitekom van ra, hogy titokban mar tud olvasni es tobbek kozott ezt a blogot is biztosan olvassa!
Penteken azzal bucsuztam, hogy jo szepitkezest a hetvegere, hazaerkezesem utan nem sokkal egy ovatlan pillanatban a fent emlitett egyed besuhant a furdoszobaba, kinyitotta a gyermekzarral felszerelt furdoszobaszekrenyt (ott tartom azt 3 smink cuccot amim meg van, a hipo es egyeb tisztito- es mososzerek mellett) es, mint utobb kiderult, nekiallt a szempilla spiralommal alkotni. En az elso gyanus zajra felugrottam a kanaperol es 2 lepessel a furdoajtoban teremtem, pont idoban ahhoz, hogy az orromra csapjak az ajtot es jol halljam, ahogy kattan a zar is, mert a biztonsag kedveert be is zarta a furdoszobaajtot!
Egy kis szempillaspiral...

Nem szeretnem tuldramatizalni a helyzetet, de nehez szavakat talalni arra az erzesre, hogy a gyerek benn, en kinn es NEM TUDOK bemenni! O elsore nem vette komolyan a helyzetet, es nem is akartam, hogy panikoljon, de probaltam hatarozottan magyarazni, hogy nem tud igy kijonni es legyenszives ujra elforditani a kulcsot a zarba es akkor ki tud jonni. Ez nem akart sikerulni es a helyzet romlott... Pufi elkezdett sirni, hogy engedjem ki, en probaltam valakit felhivni telefonon BARKIT, miutan rajottem, hogy a testi erom nem tudja betorni az ajtot (a filmekben ez sokkal konnyebbnek tunik), nem tudom kipeckelni a kulcsot es kivulrol kinyitni... Nem ertem el telefonon se senkit (Alex v anyos) valami megvalto otletert, uh felhivtam egy 24 oras lakatost, hogy azonnal jojjon, mert a 2 es fel eves gyerekem mindjart megissza a hipot!!! (Azt megse mondhattam, hogy sminkel...) Es amint letettem a telefont egy osszekent, kisirt szemu Pufi allt elottem! Ahogy a drama perceire se, ugy a megkonnyebbulesre sincsenek szavak! Amellett, hogy nagyon merges voltam, hogy magara zarta az ajtot, hogy rosszasagot csinaljon, olyan buszke is, hogy annyi esze megis van mar most, hogy kitudta kulcsolni az ajtot... illetve halas a vegsokig az orangyalanak, arra az esetre ha csak veletlenul sikerult a szabadulas...
Bekes vizeken, azaz a friss levegon masnap delelott...


2014/01/17

Hiusagok vasara

Szazadszorra is nekifutottam a napokban, hogy kicsit osszeszedettebb legyek... itt most a kulsomre gondolok... Kicsit csinos, kicsit noises, kicsit nem jatszoruhaban, mint egy lefo##tt kilometerko...
Nagy elhatarozas ez! Azt hittem a munkabajaras automatikusan elohozza belolem, hogy lepest tartsak a kolleginakkal es megse pizsomaba induljak el otthonrol. Ez az elso 2 napon sikerult is, amikor az autoban sminkeles azert megiscsak osszejott! Aztan inkabb "pihentem" ott is, majd sikerult megint osszetorni (koccanas) az autot es Alex mogott a motoron megse alhattam neki szempillat festeni...
De a heten - megint - elhataroztam, hogy ez igy nem allapot! Legalabb egy kicsit...

Tapasztalat es tanulsagok:
#1 Szemhejpuder alapozo! Igen, tudom hogy hangzik, de nagyon jol tettem, hogy hallgattam az eladoszemelyzetre, mert onmagaban egy natur szemhejpuderkent is funkcional, (kicsit kipihentebb tekintetet biztosit, plane szemuveg mogul) valamit helyen tartja a sminket (szemceruzat) 12 oran keresztul. En tapasztalatbol mondom, hogy a 48 orat is megutottuk!!! (pl. mellekelt kep)

#2 A ruzs! Azt hiszem ehhez be kellett toltenem a 30-at:) Sose szerettem a ruzst, nem is hasznaltam, max szajfeny, labello stb... Persze ez abban az eletemben amikor negyfele szemhejfesteket pamacsoltam magamra, eppen az aznapi ruhahoz illot, szepen minden reszletre ugyelve... Hat ez az ami ELMULT! Cserebe  meg kellett allapitanom, hogy a minimal sminket nagyon klasszul feldobja a ruzs (lesz szine a fejemnek:)es mar-mar ugy festek, mint aki raert.

Azt hiszem ha egy jo minosegu szarazsamponra meg szert tennek, egesz felkeszulten futnek neki az piros-lampanal valo szepitkezeshez.

Jo hetveget! Jo szepitkezest!

2014/01/15

Szigaa, szigaa

Magyarul: lassan-lassan...

Ezt a helyi orokzoldet, mint egy mantrat mar sok esetben kellett ismetelgetnem, es megis nagyon lassan kopik a turelmetlensegem!

Az itteni - kicsit fatalista, kicsit raeros, kicsit majd-kiforrja-magat - mentalitas szerint, nem kell siettetni semmit, nem kell kapkodni, kialakulnak a dolgok, MINDENNEK ELJON MAJD AZ IDEJE. Az persze mas kerdes, hogy ez mikor is van??? Altalaban MAJD! Ez a hozzaallas megfigyelheto az ismeretsegi korunkben, parkapcsolatokban, lakasfelujitasoknal, nagyobb hasznalati targyak beszerzesenel, donteshozatalban. A mi csaladunkban peldaul orokzold konfliktus, az eves magyarorszagi latogatsok megtervezese. Minden evben minimum 2 alkalommal megyunk es a peldaul a karacsony biztos idopont, raadasul minden evben ugyanakkor van. Kulfoldi barataim a karacsonyi hazalatogatasos repulojegyeiket mar sokszor szeptemberben megveszik, de akar korabban is, hiszen az ido elorehaladtaval csak dragabb lesz... Alexszel karacsonyrol december elsejetol lehet targyalni, egeszen addig szerinte semmi ertelme, meg BOVEN van idonk!

Az utca vegen az Iroda epulete, itt setalok vegig reggelente.
Jelenpillanatban ugyanezt erzem a munkammal kapcsolatban is. Miutan en lelkileg felkeszultem a visszateresre, ugy alltam ujra munkaba, hogy akkor ide nekem a veres kardot, csinaljuk, haladjunk, porogjunk! En keszen allok, ide a sok feladatot! Hat nem igy tortenet! Ez se...:))))

Lassan-lassan ismerkedem a munkatarsakkal, a munkarenddel, a folyamatokkal a sajat munkakorommel. Nem zuditottak semmit a nyakamba, nagyon is finoman es aprankent indultunk. Lassan-lassan csopognek a feladatok az olembe. A helyzeten nem segit, hogy ha mi itt valamit siettetnenk is esetleg, a kovetkezo szervezeti szint Olaszorszagban van, es hat ok is osztjak ezt a mentalitast, nem kapnak gyomorfekelyt a kapkodastol.

Tegnap a konyhaba kerdezte az egyik uj kollega, hogy hogy erzem magma. A diplomatikus valaszombol kivehetett nemi elegedetlenseget, es hatarozottan valaszolt, hogy "sziga-sziga", majd alakul!

A fentiek tukreben, gondolhatjatok, hogy egyenlore tokeletes ellentete az otthoni oruleteknek, ami itt van! Szinte a nyugalom szigete! :)
 

2014/01/13

Ut a tzatzikis marhaporkolthoz 2.resz

A hetvegen Teodorank is elkezdte a szolid taplalekokat. Elso falatok - repa pure.


Lentiekben pedig egy kis emlekezteto milyen volt ugyanez Pufi eloadasaban:) http://pallisathene.blogspot.gr/2012/02/ut-tzatzikis-marhaporkolthoz-1resz.html
 

2014/01/08

Vizkereszt, vagy amit akartok – Tragikomedia 3 felvonasban


Ez a hetvege itt hosszuhetvege volt, vizkeresztet unnepeltuk. Nyugati kereszteny egyhazakban, Haromkiralyok unnepe (pl. Spanyolo., Portugalia), nalunk a viz unnepe – Jezus megkeresztelkedese ..stb– a vizek nagy felszentelese. A fenypontja, amikor mise utan a pap a tengerbe dob egy keresztet es sok bator ferfiember beuszik erte, es aki kihalassza az kulonleges szerencsenek es aldasnak orvend!

 
 

 
1 felvonas


A szombati nap reszletei mar most torlodtek a memoriambol (olyan lehetett, mint a szules) csak arra emlekszem, hogy egyszerre voltam faradt, ketsegbeesett, tanacstalan, duhos, es hatarozottan hatarozatlan, hogy mi tortent a gyerekemmel… Pufi tombolt! Csak most irtam a dackorszakos dolgokrol, de ezen a hetvegen egy uj szintre ertunk. Valahogy az egesz nap kicsuszott a kezeink kozul! Ha jol belegondolok mar pentek este elkezdodott… A haloszobabol hallgattam, ahogy Alex probalja «altatni», miutan en feladtam kb 50 perc utan. Eloszor o is szep szoval, aztan hatarozottan, majd konyorogve, igergetve, vegul fenyegetozve. SEMMI! Este 10-kor lerogytunk a kanapera, de addigra mar egymasra sem tudtunk nezni… Talan nem is koccintottunk, csak valami tea felet szurcsolhettunk, mert az egyszeruseg kedveert valami natha is van a levegoben.

2 felvonas

Delelott tovabbra is orulet, kozbe ebedre vendegeket vartunk. En gulyasleves es makosgubakeszites kozbe oda-oda sugom Alexnek, hogy szerintem mondjuk le, mert ma meg rank omlik a haz is, ha meg 2 kisgyerek idejon.. Alex szerint rosszabb mar ugysem lehet, uh vagjunk bele, egyunk egy jot es majd lesz valahogy... En haromnegyed kettokor meg pizsomaban, pedig 6-kor kezdtuk a napot... A ketsegbeesesen tul, az eselytelenek nyugalmaval. Alex felvaltva megy el otthonrol, hol Pufival, hol a fogzastol nyugos-siros Teoval, hogy haladjon az ebed. Kozbe porszivozni is kellene, esetleg meg fel is mosni, jatekokat legalabb egy kupacra/sarokba tenni, ruhak szaradnak mindenhol, mert kint akkora a paratartalom, hogy 4 nap se eleg, hogy megszaradjanak. Pelenkak, cumisuvegek, kenyercsucskok, kakao foltok, ceruzak...nem is folytatom... Le kellett volna fenykepzeni. Pufit egy oran keresztul probaltam alvasra birni, mesevel, enekkel, osszebujva, en alvast szimulalva....Eppen csak nem rohogott az arcomba.
Feladtam.
Titokba azt fontolgattam, hogy en igy ahogy vagyok beulok az autoba es elmegyek! Akarhova, csak el innen a szemetdomrol, el innen az orultekhazabol. Vegulis megsajnaltam Alexet (akit hol utaltam, hol imadtam a delelott folyaman - attol fuggoen, hogy hozzamszolt-e vagy sem...), ugy igyekezett, annyira szerette volna ezt az ebedet...
Az osszeomlast megelozendo elmentem letusolni. 2 visito gyerekre - es az apjukra - csuktam ra a furdoajtot es kulcsrazartam. (Pufi ujabban nem szereti ha szemelol teveszt es MINDENHOVA kovet), igy o a visitas mellett vegig pufolte a furdoajtot. Egy forro zuhany es fogmosas utan, fesulkodes nelkul (eljen a lofarok!) kivonultam a konyhaba, emelt fovel, erzelemmentesen es neman kitoltottem magunknak egy kupica hazai paleszt! Lehuztuk!
A hetvege folyaman, de talan iden eloszor elnevettem magam!!! A kovetkezo fel oraban csoda tortent, es MINDEN a helyere kerult. Pufi 2:25-kor elaludt! Teo 2:35-kor. Az ebed ugy zajlott, mint a meseben! A kaja isteni lett - nem is ertem... Az amugy tokeletes csaladnak tuno barati hazasparrol  kiderult, hogy ok se robotok es amikor a tokeletes-anyuka bevallotta, hogy a tokeletes eletukbe bizony benne van az is amikor alomba sirja magat a kimerultsegtol es tehetetlen/tanacstalansagtol... boldogsag ontotte el a lelkem! Nem karorom! Boldogsag, hogy nem vagyunk egyedul es nem vagyunk benabbak masoknal! Az angyal, szofogado gyerekeik ugyanugy tudnak hisztizni, szandekosan kart okozni stb...
...ja merthogy, ezen a vasarnapon szembesultem eloszor Pufi sotet oldalaval! Lesulyto elmeny latni az edes-kedves-tokeletes-okos-cuki-artatlan gyerekem, amint szoros szemkontaktust tartva velem, szep lassan leveszi a tutyijat, a zoknijat es mezitlab odaall a konyhakore, majd amikor megunhatta hallgatni az ellenerveimet, kiment az erkelyre MEZITLAB...! Szandekosan!!! Pusztan azert, hogy provokaljon!!! Tokeletesek gyereke ugyanilyen arccal pisil allitolag a kanapera - szandekosan, bosszubol! Edesek ezek a gyerekek...

3 felvonas

Hetfore uj strategiat allitottunk fel! Ha a figyelmunkert tombol, nem figyelunk ra. Ledobalt mindent, ami kezeugyebe kerult az eloszobaba, erre Alex szolt, hogy a hatizsakomat elfelejtette. Teljes nyugalommal! Pufi meglepett, es a dobalastol kipirult arccal felnezett, majd otthagyott csapot-papot es visszament jatszani....
A nap mar majdnem jol sikerult volna, ha hazafele a vizkeresztes-kereszt-a-tengerbe-dobasbol el nem aludt volna 5(!) percre a babakocsiba.... Igy lottek a delutani alvasnak es ugy mentunk nagycsaladi ebedre, hogy nem aludt. Katasztrofa boritekolva! Az en gyomrom megint 1 cm atmeroju lett, miutan a nagymamaja eleve nem akarta, hogy Pufi reszt vegyen ezen az ebeden es o jobbnak latta volna, ha eljon az Andi (o vigyaz hetkozbe rajuk amig en huzom az igat) es addig jatszotereznek...akarmi...csak nala ne legyen! (no comment) Mi, erre (klasszikus) felajanlottuk neki, hogy akkor mi se jonnenk ... Aztan mindenki kicsit visszavett es mentunk gyerekestul es be is lettunk engedve... De a gyomorideg igy mar jol ertheto gondolom... Vegul Pufi egy sarokba ult es kipakolta a nagypapa szerszamosladajat, szetszort 200 szoget, de meg se nyikkant es semmi baj nem volt vele... En meg kesobb osszeszedtem a szogeket.
Este Alex lefektette es fel 10-re mar aludt is! Megint csak osszerogytunk! A dvd-t, amit a nagy evfordulo alkalmabol kivettunk, ma vissza is visszuk (szerda) es majd megnezzuk maskor....

Epilogus, tanulsagok

1-Minden gyerekben egy ordog (is) elveszett!
2-Aludni kell!
3-El kell hagyni a lakast!
4-EGYEDUL NEM MEGY!!!!!
A gyerekszoba elott hallgatozva ...
Orzom a gyerek almat!/Verem a fejem a falba/Nem engedem kijonni a szobajabol