A lányok mások. A lányok cukik, a lányok kedvesek, bújósak, lehet őket öltöztetni, a lányok viselkednek, a lányokkal lehet bírni...stb stb. Ilyen és ehhez hasonló jellemzéseket hallottam, olvastam, láttam magam körül. Cuki, nyugis kislányok, akik szépen játszanak, csinosak, szép hosszú hajuk van...
Aztán lett nekem is egy lányom. Minden úgy indult, mint a "mesében". Cuki, bújós, kedves, szófogadó, öltöztethető és fesülhető.
Majd betöltötte a harmadik (!) életévét és önnállósodott... .
Vannak saját kora-gyerekkori emlékeim, arról, hogy csak a hófehér térdzoknit szerettem, és pont egyforma magasra kellett, hogy érjen mindkettő, és pont egyforma szoros kellett, hogy legyen a gumirozása.
Emlékszem, hogy SEMMI kötött pulcsit nem szerettem... nem húztam fel. Arra is emlékszem, hogy rövid hajam volt...
30 évvel később, minden reggel egy cirkusz! A lányom - cuki Theó - elkezdi, hogy 15-ből egy bugyi se jó és az az egy trikó jó csak ami a mosásban van, és a zokni se és a nadrég se... SEMMI SE!!! A hajról már nem is beszélek.... Ha szerencsém van megfesülhetem....
Ma reggel elég lett... Félmeztelenül idultunk el otthonról (nálam volt a többi ruhája, amit óriasi cirkusz közepette az utcán fel is vett).
Sírok és nevetek!
Sírok, mert kiszagolta rajtam a félelmet vagy azt, hogy érdekel, hogy tiszta, ápolt és csinos, kislányos kislány legyen és foggal körömmel harcol ellene(m). Azt hiszem leginkább a harciassága félemlít meg... Ha már most ez van.. Mi jön még????????
Nevetek, mert hízeleg a hasonlóság, hízeleg hogy jaj-én-is-ilyen-voltam... és nevetek, mert azt hittem egy kislánnyal kicsit többet babázhatok!
