8 hónap

8 hónapos nagyfiú!!! Magabiztosan közlekedik a lakásban, mindenre kiváncsi és mindent meg szeretne kaparintani. Feláll. Fürdetéskor a kádban pancsolás másodlagos, leginkább a tusfürdös dobozok és a köveim szétdobálása szórakoztatja. Jó evő, eddig mindenféle főzeléket megevett.Imádja a kanalakat.  Cumisüvegből inni nem annyira szeret, csak este és éjjel, vagy ha nagyon nagyon szomjas. Ki tudja fejezni az örömét - hangos sikítással és nevetéssel - és a bánatát, hisztijét is - nyüszörgéssel, műsírással. Kedvence a tükrök, percekig álldogál és nézegeti magát, vagy a kisfiút a túloldalon.

Kalavryta

Megkésve bár, de törve nem, bemutatom az ELSŐ családi hosszúhétvégénket, amire még februárban került sor, a csodás Kalavryta hegyi faluba és síparadicsomba. Kalavryta a peloponnészoszi félsziget északi részén van, Pátrász felé, Athéntól kb. 2 órányira, a tengerparttól 20 percre.

Érdekes, hogy mennyire megszépíti az idő az emlékeket, és csak most kép rendezgetés közbe jöttem rá, hogy milyen jó kis hétvége is volt, és, hogy nagyon is itt a helye a blogon a lassan gyűlő görögországi tájak bemutatása címkénél.
Ha hazaérkezés után kérdeztek, azt mondtam volna, hogy gyerkőccel, majd 3 - 4 év múlva utazunk bárhova legközelebb. Túl hideg van a szálláson, vagy túl meleg, fürdessük vagy ne, hol is aludjon (szállodai kiságy, babakocsi mózeskosara, vagy velünk az ágyban - mondanom sem kell, hogy az utóbbi lett belőle:))
Síelni nem is, de vonatoztunk hegyen-völgyön át, tavernáztunk és megnéztünk minden helyi nevezetességet.

Kalavryta arról (is) híres, hogy egy itteni kolostorból indult az 1821-es szabadságharc a sok évszázados török uralom ellen.
A második világháborúban a német megszállás allatt a kalavrytai partizánok elfogtak és megöltek 81 katonát, amiért cserébe a megszállók a település összes 14 év feletti férfi lakosát (közel 700), város melletti mezőn agyonlőtték és a fenti kolostort (az ország szabadságharcának a jelképét) felgyújtották.

Görögországban nem túl elterjedt a vasút, ezért megy nevezetesség számba a Kalavrytát a tengerparttal összekötő kisvasút, amit 1885-ben olasz mérnökök építettek és az útvonal olyan, mintha az ember Svájcban lenne.

a kisvasút

 

kalavryta a völgyben

 

háttérben a havas hegycsúcsok

Az ellenség

Nem is gondoltam volna, hogy ez kialakulhat bennem, büszke meg aztán egyáltalán nem vagyok rá... de azt hiszem (remélem) a felismerés és beismerés az első lépés a "gyógyulás" felé... Egyre többször vagyok sárkány... Biztos a sok alvás megvonástól, vagy a hormonok, mindenesetre remélem nem romlottam végleg el... Van, hogy elhagyják olyan sablon szavak és mondatok a számat, amiken még én is meglepődőm, és nem érdemli meg Alex!!! (azok a helyzetek amikor Palkó a fia "itt a FIAD, játsz vele kicsit" , és van még sok olyan "beszólásom", amit én se gondolok komolyan, de minden csak nem szerelmes búgás...

Az örökzöld tüske, Alex (közös?) baráti társaság... hogy is fogalmazzak, hogy ne csak simán sárkánynak tűnjek, és valakiben azért együttérzést is ébresszek, de mégse ferdítsem el a nagy büdös igazságot...

Szóval a legközelebbi barátok közül egy van, akinek családja is van már, vele semmi gondom, nem morgok ha fiús program van (nyilván sokkal ritkábban van, és időben véget is ér, de leginkább közös családos programok vannak) szóval itt minden ok.
Aztán van még egy barát, akinek idén esküvője lesz, itt az esetek 50 % -ban nincs gond... hiába, az ő oldalbordája még semmi jelét nem mutatja az elsárkányodásnak, nincsenek határok és korlátok...
Mindenki más (még 3) SZINGLI, jaj bocsánat, AGGLEGÉNY, akik számomra itt a hónapok alatt az első számú ellenségekké nőtték ki magukat. Például ma is, na itt a példa: délután 4 kor (az én barátaimmal való strandolás után) találkozzunk velük valami új tapas helyen, ahol élő zene... stb... de én ekkor még szuper jó fej feleség voltam és, persze menjünk, majd alszik a gyerek útközben, babakocsiban, a tapas bárban (magyarul sehol)... Javukra váljon, tényleg jó volt a hely, jó kis zene, még egy fél pohár sört is megittam... De ahogy telt az idő és Palkó semmi jelét nem mutatta alvásnak, fáradtságnak, sőt még pislogni se akart nehogy elmulasszon valamit, kezdtem úgy érezni, jobb lenne haza indulni, otthon kicsit lenyugodni és jó esélyekkel nekifutni az éjszakának. Alex is egyetértett és el is kezdtünk cihelődni, mire jött a "na ne menjetek", "nem is álmos a gyerek", "nézd, hogy élvezi", " majd jobban alszik"...stb... Alex két tűz között ( az egyik konkrétan az én számból és szememimből), azzal reagálta le a helyzetet, hogy ok-ok mi hazamegyünk, letesszük a gyereket és este (ez a világnak ezen a részen este 10 óra után van) jöjjenek át hozzánk ...

Erre elöntötte a lelkemet a bennem élő, jóltáplát, sárkány tüze, hogy minek? És mikor fognak ezek haza menni? És hogy kelünk fel holnap (Palkó, köszöni, mint a kejfeljancsi fél 8-kor legkésőbb) és egyáltalán... minek zavarnak be ezek az "idegenek" a mi családi életünkbe... Na ilyen jó fej vagyok a gyermekáldás óta!

A babázás teljesen áttelepített egy másik bolygóra, ahol kevés férj van, és még kevesebb férj-szingli-mindig-és-bármeddig-ráérő-haver... Én családokhoz szeretnék vendégségbe járni, szerelmes párokhoz... Lehetőleg, mint család, együtt! (Ez alól, még jobb fej módon, kivételt képeznek az én bármilyen státuszú barátaim!!!)

Hát ez a helyzet! Dolgozom az ügyön, most is épp jópofával és leragadó szemekkel várom a vendégeket (este 10 óra!) és igyekszem a sárkányomat lenyugtatni...
Alex azt mondta ma, hogy egy feneketlen kút ez a "mi" sárkányunk, mert ő minél engedelmesebb, a sárkány annál többet akar... Ez sajnos tényleg igaz!

Alig várom, hogy ez a maradék 3 szem haver végre valami oltári szerelemre lobbanjon és házasodjon, lehetőleg gyerek is legyen hamar. Akkor nagyon fogjuk egymást értékelni...  és az én sárkányom úk vizekre evezhet!