2019 telén, pontosabban, hideg és esős februárjában visszaköltöztünk Budapestre. Alex munkája hozott, minket haza és egy hónap alatt számoltuk fel az athéni életünket.
Mint, minden kezdet ez is nehéz volt. Bútorok késtek, Theó lebetegedett, nem volt még se suli, se ovi, mikor ideértünk.
Nagyon sok segítséggel családtól és barátoktól pár hét alatt sok minden a helyére került. (Az utolsó dobozokat ugyan, csak a következő téli szünetben bontottuk ki, de ez nem számít:))
Pufi elkezdte itt (is) az első osztályt, és első perctől kezdve szívesen ment. A tanító nénik és az osztálytársak nagyon nagy szeretettel fogadták és könnyen ment a beilleszkedés. (Azért nem minden órán. A délutáni torna szakkörön, mikor kérdeztem a tesi bácsit, hogy, hogy ment, mondta, hogy ne izguljak, majd csinálja, ha már beszél magyarul... Mire mondtam, hogy hát ez a gyerek TUD magyarul... Meglepett arc volt a válasz)
Theónak nehezebb sora lett, mert ő egy ovis nagycsoportba került, ami nem volt olyan zökkenőmentes, mint az iskola. Sok szabály (váltó ruhák hegye, délutáni KÖTELEZŐ alvás , de leginkább egy kialakult és összeszokott csapat). Hősiesen állta a sarat, egyik verset tanulta a másik után és az ovó nénik szerint napközbe jól érezte magát. Én délutánonként kaptam minig egy adag hisztit.
Hiszti ide-vagy-oda én nagyon boldog voltam, hogy minden nap én mentek értük oviba és suliba, meghallgattam (a hisztiket) ... najó a kocsiba hazafelé, még nem voltak mélyen szántó beszélgetések, de arról volt fogalmam mire hazaértünk, hogy ki milyen passzban van, és mire kitavaszodott a délutánokat a közeli játszótéren fejeztük be.
Mint, minden kezdet ez is nehéz volt. Bútorok késtek, Theó lebetegedett, nem volt még se suli, se ovi, mikor ideértünk.
Nagyon sok segítséggel családtól és barátoktól pár hét alatt sok minden a helyére került. (Az utolsó dobozokat ugyan, csak a következő téli szünetben bontottuk ki, de ez nem számít:))
Pufi elkezdte itt (is) az első osztályt, és első perctől kezdve szívesen ment. A tanító nénik és az osztálytársak nagyon nagy szeretettel fogadták és könnyen ment a beilleszkedés. (Azért nem minden órán. A délutáni torna szakkörön, mikor kérdeztem a tesi bácsit, hogy, hogy ment, mondta, hogy ne izguljak, majd csinálja, ha már beszél magyarul... Mire mondtam, hogy hát ez a gyerek TUD magyarul... Meglepett arc volt a válasz)
Theónak nehezebb sora lett, mert ő egy ovis nagycsoportba került, ami nem volt olyan zökkenőmentes, mint az iskola. Sok szabály (váltó ruhák hegye, délutáni KÖTELEZŐ alvás , de leginkább egy kialakult és összeszokott csapat). Hősiesen állta a sarat, egyik verset tanulta a másik után és az ovó nénik szerint napközbe jól érezte magát. Én délutánonként kaptam minig egy adag hisztit.
Hiszti ide-vagy-oda én nagyon boldog voltam, hogy minden nap én mentek értük oviba és suliba, meghallgattam (a hisztiket) ... najó a kocsiba hazafelé, még nem voltak mélyen szántó beszélgetések, de arról volt fogalmam mire hazaértünk, hogy ki milyen passzban van, és mire kitavaszodott a délutánokat a közeli játszótéren fejeztük be.
