Politikai fordulat(ok)

9 éve jöttem először Athénba (2006). Még bőven a fénykorban. Emlékszem az itteni kollegáim mind olyan csinosnak és divatosnak tűntek. Csupa márkás cucc, fizura stb. Keleti kényelem. Kérdeztem az akkori főnökömet, hogy milyen itt az élet, milyen volt az olimpia végeredménye, visszhangja. Annyit mondott, hogy figyeljem meg az árát még az unokái is fizetni fogják. Most már az enyémek is. Vagy euróban vagy drachmában.
Ugyanazon a munkahelyemen egy másik (portugál) főnök mondta, hogy nem létezik, hogy a görög statisztikák stimmelnek. Ha bárki is volt itt és esetleg elhagyta a főváros határát, vagy akár csak a szállodáját, látnia kell, hogy a számok nem fed(het)ik a valóságot!!! Vagy egyszerre két Nostradamusnak is dolgoztam, vagy valakik nem akarták észrevenni. Kényelmesebb volt, vagy inkább jövedelmezőbb?! Egyszerűbb egy bűnbakot találni és kliséket zengeni.

Persze előbb-utóbb lehullt a lepel, 4 év múlva 2010-ben először bedőlni készült az ország, és nagy sietve meg is lett mentve az ún. Troika által. Akik nagyjából a saját magukat és a bankjaikat mentették ki. Az emberek akkor még jól éltek.

Én is akkor érkeztem. Ez a világ még így is, jobban élt, mint a hazai, magyar megfelelőjük. Gondolok itt arra, amikor anyósom meggyászolta a 14-ik és 13-ik havi nyugdíját én meg belegondoltam mit is csinálnak az én nagyszüleim a nyugdíjukkal. Az ingatlan árakról és az álatlános költekezésről nem is beszélve. Minden északi nép kikészült volna.
Attól is, hogy anyósom az, aki kb. 40 évesen nyugdíjba ment. 30 éve. Egy teljesen más politikai rendszerben, EU és Euró tagság előtt. Ma már nincs ilyen, ahogy szieszta sincs. Az én generációm sokat dolgozik, erőn és munkidőn túl, európai viszonylatban sokkal kevesebb pénzért. Adót fizet és 67 évesen megy majd nyugdíjba, évi 4 hét szabadsággal és 4 hónap gyessel/gyeddel.

A jelenlegi, legújabb felfordulásra én csak vasárnap kaptam fel a fejem, ugyanis Alex munkája miatt már reggel nekiállt válságstábozni. Illetve, mondta, hogy akkor ugorjak már el a bankautomatához és vegyek ki valamennyit. Nem sokat, csak, hogy legyen nálunk. Engem sorbanállás közben kapott el a gépszíj, és vágott fejbe a helyzet súlya, ahogy egymást gerjesztik az emberek. Meg eleve a tény, hogy akkor most tényleg sorbanállunk, mert ki tudja mi lesz???
Egy pillanat alatt fordult velem a világ, pedig ez még semmi, ahoz képest amit a nagyszüleink generációja átélt.

Ami most van az gondolom nem más, mint ami eddig is volt, csak hála a médiának, minden részletről értesülünk, minden mozdulatot és szót ki-beforgatnak.

Minden reggel adrenalin gomboccal kelek. Mi legújabb fejlemény. Népszavazás még mindig? Van még pénz a bankokban? Csak 3-ik napja vannak zárva és megállt az élet. Ez a rémisztő. A kiszolgáltaottság. Városi patkányok lettünk. A legerősebb várakat is így vették be. Kiéheztették őket.

A lényeg, hogy ez az ország is a bankok kezeibe van. Függetlenül attól, hogy mit szavaznak vasárnap, ha lesz egyáltalán népszevazás.

van benzin, nincs sor

nincs lencse, pánik van

 

Ha egyszer itt a nyár...

Teljes gőzzel a nyárra készülök...

A szezont 2 hét múlva ünnepélyesen megnyitjuk Alex-szel, egy két napos, esküvős mini vakációval KETTESBEN... Spetses szigetén!!! Zárójelben jegyzem meg, hogy egy egész hétvégét kettesben lassan 4 éve nem töltöttünk el, ahogy a varázslatos Spetsesen is utoljára Pufival a hasamban voltam. Szüléses könyveket olvasgattam, és babakocsi márkákon  és színeken töprengetem.

Ma, és immár három hónapja pedig azon töprengek, hogy milyen logisztikával lenne kivitelezhető egy 48 órás távollét...
Nem részletezném a verziókat, cask annyit, hogy a gordiuszi csomót, az új pótnagyink (Vivi néni a bébiszitter) vágta el, azzal, hogy a hétvégére elviszi magához a kis ördögöket. Ők szomszéd kerületbe  nyaralnak majd, mi pedig hátra se nézünk! ??? Remélem!!! Zárójelben csak annyit, hogy amennyire várom már, annyira izgulok is a külön töltött idő miatt... Tuti trauma? Átsírt éjszakák? Krónikus és gyógyíthatatlan anyahiányusz? Az a szerencsém, hogy Vivi néni nem ma kezdte a bizonytalan anyákkal és amikor elkezdenék variálni, leállít és meggyőz, hogy SEMMI BAJ nem lesz, nyugodjak meg! Úgy legyen... Nagyon szeretnék csak úgy henyélni a parton, pletyka lapokat nézegetni, meginni együltő helyemben egy egész kávét, Alex-szel BESZÉLGETNI, ALUDNI!!!

Drukkoljatok!!!

Egy kis nosztalgia amíg nekiállhatok verge bőröndöt pakolni... Képeket újra meg újra köszönöm, Gabbynak - En Route Photo

 

 

U.I.: Spetses egy kis, autómentes sziget, ideális Athénból hósszúhétvégezőknek, kirándulóknak.
Kedvelt esküvőhelyszín is. (lásd. legutóbbi ex- királyi esküvő : itt és itt)



 

A reggeli készülődés

A reggeli menet nálunk úgy kezdődik, hogy Theo ébred valamikor 6:00 és 6:30 között. Békésen, mosolyogva. Kézen fog és mondja, hogy "gyere". Felteszem a kávémat, megcsinálom a kakaóját, szöszölünk, hatter zajnak megy a Bogyó és Babóca, nekiállunk reggelizni, 10 ből 8 szor kiborul a kakaó és megfogadom, hogy visszatérek az ivóspohárhoz AZONNAL, csak találjam meg... Valamikor 7:00 és 7:30 között - szószerint - berobban Pufi. Ő hangosan ébred, letépi a kilincset majdnem, ahogy kinyitja a szobája ajtaját, mert tele van a keze a kardokkal és egyéb játékokkal ... ha esetleg valami miatt 7:00 előtt lép színre akkor legszívesebben elmenkülnék.
Csakúgy mint az apukája, ő sem a reggelek embere... Finoman fogalmazva.
Ha én se aludtam eleget akkor nincs erőm a reggeli Pufihoz és jön a Youtube... Nem vagyok rá büszke, de az dobja rám az első követ... na mindegy is...

Theót vagy békébe (7 előtt) vagy sebtébe öltöztetem, frizurát készítek és gyorsan magammal is próbálok kezdni valamit (általába nagyon keveset, és marad az autóban smink stb).
Közbe Pufi ébredezik a kakaója felett és megkérdezi százszor párszor , hogy milyen nap van és kell-e oviba mennie, és ha igen akkor egész napra-e. Ezt az utóbbit nem is értem, mindig egész napra megy... na mindegy.

8:20-kor csatlakozik Alex. Sokáig próbáltam előbb bevonni a buliba, de a tapasztalat az, hogy mindenkinek jobb, ha békén hagyjuk. Épp elég egy hisztis pasi ...

Nagy álmom a közös reggeli, de erre (is) még várnom kell...

Szóval Theo kész, én tipródom a tükör előtt, harcolunk az egyszem fürdőszobán és szívom fel magam a következő csatához, ugyanis ahhoz, hogy senki se késsen el 8:30-kor így vagy úgy de el kell hagynunk a lakást...
Pufi kettő darab nadrágot és három polót hajlandó cirkusz nélkül felvenni, amiből egy szett a farsangi jelmeze. Cipőt már csak vele veszek, mert amit én vittem haza az sose volt elég kalózos/kék/akármi... Aztán jön, hogy mit tesz a hátizsákba, majd a siettetés, hogy ha MOST felöltözik akkor lesz időnk pékségbe menni... stb ...stb... A másik nadrág koszos, nem lehet koszosba oviba menni, a koszos az büdös is, nem jó a büdös, mit szólnak majd a barátai stb stb....


a reggeli perec - csak menjünk már

Amíg Theó nem járt bölcsibe, addig ezt a párbeszédet huzavonát egy párhuzamos hiszti zárta, amikor Theó sírt, hogy jönni akar, Pufi sírt, hogy maradni akar.
Közbe Alex elő-elő bukkant, hogy facsarjon-e narancsot, vagy facsarok-e én, melyik inget vegye fel, hol a cipője... Szegény nem kap minőségi stílus tanácsadást, sem narancslevet, inkább pár keresetlen szót, hogy hol is keresse a cipőjét...

Egy ilyen reggelen döntöttem el, hogy Theó is jönni fog, csak csönd legyen ... (Ezt a rugalmas ovi vezetőnek köszönhetően pikk-pakk kiviteleztük és immár harmadik hete bölcsis ő is.)

Az én reggeli mit-vegyek-fel-nincs-egy-rongyom-se krízisemre  Matilda Kahl ihlette a megoldást. Röviden: 3 éve ugyanazokat a jól bevált darabokat váltogatja munkába, időt, energiát és hosszú távon pénzt spórolva. Nem állítja, hogy ő találta ki ezt a koncepiciót, hiszen ha jól belegondolunk a férfiak ezt már régóta bevezették a munkaruhák közé, úgy hívják, hogy öltöny...

Így csökkent a reggeli játékunk két drámával, egy hónap alatt...

Nálatok, hogy mennek a reggelek? Mivel motiváljátok a kicsiket, hogy elkészüljenek? Trükkök? Csodaszerek?

 

#1week1outfit

 

Hasonló öltözködős játék 4 évvel ezelőttről: 30 ból 30

 

Az ovis szerelem

Negyedszer kezdek bele ebbe a bejegyzésbe, de nem találom  a szavakat. Csöpögős olvadozós dolgok és közbe egyfolytába fülig ér a szám.

A hétvégén három ovis buli is volt így minden nap volt alkalmam rácsodálkozni az ovis szerelem erejére és szépségére!

Jöjjenek az ezer szónál is többet érő képek:

Szabadtéri gyerekszínház - egymás mellett

 

A Pufi szerint Dimitra a legjobb barátja

Egymás mellett mindig

 

Még a széken is osztoznak

Közös korona színezés

 

Torta sütés

Vonatozás

Végezetül csak egy szösszenet:
Dimitra anyukája mesélte, hogy a cipő amit a szülinapi zsúrra felhúzott a lánya sebesre torte a lábát már délelőtt, de nem tudta leimádkozni róla, mert meg akarta mutatni a Pavlosznak... Volt náluk persze váltás cipő, de esélytelen volt. Összeszorított szájjal tett meg minden lépést a buliig és akkor vette csak le amikor már P is látta.
 

Két gyerek egy szoba

Az utóbbi 20 hónapban annyiféle alvási és szobaleosztási verziónk volt, hogy már nem is tudom követni. Volt ugye Pufinak rövid egyke léte alatt egy szép kis kuckója... lásd itt. Mielőtt a húga megszületett, szépen az ágyában aludt. Egy eves korától átaludta az éjszakát, este nyolctól reggel hétig miénk volt a világ az apukájával...

Mikor Theo megérkezett, a fix helye, mellettem/rajtam lett. Már a kórházba is összebújva aludtunk, és ez így is maradt. Volt mózes, bölcső, kiságy... Üresen. Aztán volt lázadó Pufi, aki nem akart egyedül aludni a szobájában (érthető, de nehezen viselhető), volt lázadó Alex, aki nem akart tovább egyedül a kanapén aludni... 4-en a nagyágyba nem is férünk el és valahogy nem is vált be, pedig egy békés alvásért már ez is jöhetett volna... Gyerekeket egymás után altatni egy örökkévalóság, együtt: nem kis logisztika. Az egyik álmos a másik még nem, az egyik mesét akar, a másik az ágyon ugrál... Sorolhatnám.

A kordiuszi csomót Alex vágta el, amikor is kaptam egy matracot, hogy azt vigyem be a gyerekszobába és ő márpedig a nagyágyba alszik, és nem hajlandó számkivetett lenni. Az új munkája miatt az altatásra nem mindig sikerül hazaérnie, úh, ki kellett találnunk a rendszert amibe én egydül tudok két gyereket, egyszerre fürdetni, játszani, mesélni, elaltatni. Ehhez a keret a gyerekszoba.

Kiságy, Pufi ágy, matrac, játékok, szekrény, fotel..stb a kisszobába nem fér be. Szobacsere. Rumli, felfordulás... Amit gyerekek előtt egy hétvége alatt megcsináltam, most egy (!) évbe került! De kész. Vagyis nincs kész, mert a falak még üresek, és  mi hálószobánkra is még várnak az igazán látványos utolsó simítások...

A rendszer most tökéletes, szinte már kiszámíthatóak az esték.
A kisággyal nem áltattuk magunkat tovább, fotel se kell a földön zajlik az élet.
Theó alszik matracon velem, Pufi vagy mellettünk, vagy az ágyában, de verge békében, és én szépen kiosonok Alexhez lámpaoltás után, majd éjjel/hajnalba vissza.

Mindenki boldog és jót alszik... majd egyszer én is...

A modern mediterrán

A görög nő az én szememben: öntudatos.

A görög anya az én szememben: öntudatos és magabiztos.

A görög anya saját bevallása szerint: a széltől is óvja a gyerekét.

Amikor itt egy nőből feleség és anya lesz, kiteljesedik. Méhkirálynő lesz! Méhkirálynő és Anyatigris egyben. A világ(a) ura!

Diploma, karrier, házasság és mellesleg anyaság. Nem kapkodják el. Nem akarnak otthonszülni vagy igény szerint szoptatni.

Az egész szoptatási és fájdalomcsillapító-nélküli-szülés „kényszer” ami Magyarországon van, itt (még) nincs! A nőgyógyászom szerint a pánciensei közül 1 %, szoptat 6 hónapon túl. Itt a világon a legmagasabb, a választott császáros szülések száma.

Nem lesznek háztartásbeliek. Két gyereket szülnek. Kettőt. Nem egyet és nagyon ritkán többet. A férj nem családfő. Ketten keresik a kenyeret, majd a mérleg jelentősen átbillen feleség javára,mikor megszületik az első gyerek, és m ő már anya is. Az apa szerepét, pláne az első 3 évben, ahhoz a régi vicchez hasonlítanám, hogy „Jean megtette a kötelességét.” „Jean, elmehet!” Képbe kerül valamelyikük anyukája, A Jájá (nagymama görögül) és a házban életbelép a teljes nőuralom!

Alexszel való vitánkba ez így vagy úgy elő is jön. Túl „puhány” vagy, jegyzi meg építő jelleggel. Döntsek már egyedü!. Ha segítség kell? Szóljak az anyukájának! Ő volt az egyik legnagyobb támogatója a munkába való visszatérésemnek is, mondván minden nő dolgozik, a kolleganőinek is vannak gyerekei és ez a normális. Otthonmaradni nem szokás...
 

 Védőnő-rendszer nincs. A nőgyógyász után a gyerekorvost lehet igény esetén hivogatni. Ez utóbbi csak borsos áron jön házhoz, cserébe a telefonja megállás nelkül csörög. Az öntudatos görög anya(tigris) nem szabadkozik, ha pánikol akkor AZZONNAL és HANGOSAN követeli a törődést. Utána kifizeti az árát és visz egy kis ajándékot, mert úgy járja…és a görög nő mindig tudja mi és hogy járja. Egy szépen becsomagolt édességes doboz mindig legyen kéznél. Nem házi! 

De kinek kell a védőnő amikor ugyis „beköltözik” a Jájá…

Nálunk már eleve ott volt, ( itt )2 szinttel lejebb, csak épp esze ágában sincs babázni, szóval a jó hír, hogy nem avatkozik bele, a rossz hír, hogy mindig függünk a bébiszittertől.

A gyes/gyed alapból 4 és maximum 10 hónap. Miután visszamennek a nők dolgozni még egy-másfél évig munkaidő kedvezményük van, amit a többség inkább egybe kivesz, vagy csak heti négy napot dolgozik. A gyerek(ek)et a nagymama, nagymamák veszik át. Ha ez nem megoldás akkor bébiszitter vagy bölcsöde.

Az itteni anyukáknak nagyon fontos a saját és a gyerekek megjelenése. Haj, köröm, cipő, ruha, napszemüveg. A gyerek dettó. A "játszós ruha" nem létező fogalom, ahogy gyerek turi sincs. Igazából semmilyen turi sincsJ Egy görög nő elsüllyedne szégyenében ha valaki más levetett holmiját kényszerülne felhúzni.

Egyedül a konyha a régi. A konyha nem tréfa. Az étel szent. Bébiétel, mint olyan nincs is. A nagyobb szupermarketekbe van 2 (!) féle. A mindennapi melegétel még a férjnek is jár, a gyereknek kötelező. Ha nem eszi meg, valaki a családból addig megy utána a tányérral amig el nem fogy. Játszótéren, hintázás közbe… Az ételt meg kell enni. Az ételt meg kell főzni. Valami nőszemélynek a családba főzni kell. Anya vagy jájá. Kolléganőimtől tudom, hogy nekik ez komoly rivalizálás is. Ki főz jobban… Nem akarom elhinni, hogy még Alex szájából is elhangzott a minap, hogy nincs-e kedvem megtanulni az anyukájától görög ételt főzni… Pedig ez eddig nem volt téma. Olyan hálás és igenytelen fogyasztója volt eddig a konyhaművészetemnek… Öregszik! Persze szuper a görög konya és is imádom.

Mi a hozzátáplálást is úgy kezdtük, hogy menjen a pépbe egy kis citrom a vitamin miatt és egy kis oliva olaj, hogy ne legyen székrekedés. Az olivaolaj univerzális balzsam mindenre. Ebbe fürdettem az újszülötteket, ezt kentem a fenekükre ha kipirosodott.

Játszótéren nem kötöttem még barátságot görög anyukával, valahogy mindig úgy alakult, hogy hasonszőrűekkel (egyéb külföldi vagy itteni magyar) hozott össze a jósorsom. Most az ovis élet egy új helyzet elé állított, mert beindultak az ovis szülinapi bulik. Ezeken a „szűkkörű” bulikon a csoport nagyjából összes szülője ott van, gyerekekkel és tesókkal. Olyan ez most nekem kicsit, mint az első év a főiskolán. Méricskélés, feszengés, lassan beinduló beszélgetések, majd a nagy kérdés, a mindent beígérő, gyertek-át-egyszer-és-igyunk-meg-egy-kávét-amíg-játszanak-a-gyerekek utén tényleg felhívnak-e másnap az újdonsült mami ismerettségek … Aztán Pufi elújságolja, hogy a legfrissebb barátnő-jelölt anyuka gyerekével sikerült összeverekedni és a másik gyerek sírt. Nem fognak áthívni. Összefutunk a játszótéren. Pufinál két szivacskard, amiből az egyiket még át is engedi a fiának.(Yeah!) Az anyuka szívbajt kap, hiszen ez nagyon veszélyes. Én is elkezdem álszenten magyarázni a gyereknek, de hamar abbahagyom, mert szerintem nem olyan gáz, hiszen szivacs… Szerinte megijesztik vele a többi gyereket. Most már biztos nem fog áthívni. …

Nem baj majd a mi szülinapi bulinkra szerzünk egy pónit!J

UI: A fent írtak a személyes tapasztalatim és ismerettségeim alapján íródtak,  nem állítom, hogy mindenkire igaz, és természetesen nem szeretnék általánosítani.

Az országról még: itt

Tekerd fel a szőnyeget

Rövid görög életem leghosszabb telét éljük…

Hideg van, havazik, esik és esik…

Már a második tavaszi munkaszüneti napot mossa el az eső.

Nyomasztó!

És hol van még a szőnyegtisztító*!!!

 *Akkor van végérvényesen tavasz, amikor feltekerjük a szőnyegeket és mennek a tisztító/raktárba.

Ez egy külön iparág (mint az esküvő/keresztelő bolt). A tisztító cégeknek van egy kisteherautójuk amivel házhoz jönnek a legények, feltekerik a szőnyegeket, raktározzák egész nyáron, kitisztítják és ősszel visszahozzák. Válság előtt fixen évente, most már hagytunk ki évet, de anyósom még sose… Rend a lelke!

 Nálunk most a gyerekek miatt nem rossz ez az évi egy alaposabb tisztítás (feltételezem/ remélem, hogy nem csak kiporszívózzák és lefújják egy kis illatosítóval) de például jogos lehet a kérdés, hogy mondjuk gyerek és háziállat nélküliek hova tisztogatnak ennyire?!

 Hát mert SENKI nem veszi le a cipőjét!!! Se vendég, se házigazda, se senki!! Alapvetően előszoba sincs… Az újabb lakásokba a bejárati ajtók mind egy nagy térbe nyílnak, ami rendszerint a nappali vagy az ebédlő. Van olyan ismerősünk, ahol a fogas, csak a fogas (cipős szekrényüket még nem láttam) a nappali/konyhából nyíló folyosó végén van a gyerekszobák után és a hálószobájuk előtt. Anyuka építész, amit csak azért jegyzek meg, mert gondolom így tuti nem emberi mulasztás történt. Az üzenet világos: kabát nem kell, cipő marad!

Ha hozzánk jönnek vendégek…

Amióta gyerek van szólok és ugyan a legtöbben kérdően Alex-re néznek („most tényleg?”) nagy nehezen engedelmeskednek, vagy nem, mondván csak kimennek az erkélyre... Bikakaka (ejtsd.: bullsitt)…  Apósom nem tudja megérteni, és mert szívből szeretem és tisztelem nem is szólok többet, mert egyszerűen NEM ÉRTI…

4 fős, előbb említett építész család hova teszi a vizes esőkabátot és a sáros/vizes gumicsizmákat??? Leveszik??? Ja, nem! Fel se húzzák, mert nem mozdulnak ki. Eső előtt, alatt és után kijárási tilalom van… de játszótérre biztos nem mennek....ők se...

Egyedül a játszótéren... UNALMAS

TÖMEG

   

Csak apa maradt mérleghintázni...

Working Girl

Több, mint egy éve, pontosabban, 16 hónapja újra dolgozom.

A félelmeimre és aggodalmaimra, hogy két pici gyerek marad „anya nélkül” azzal nyugtattam magam, hogy boldog anya = boldog család.

Sajnos a munkábaállás mindenné tett, csak nem bolodoggá… Állandó rohanás, ÁLLANDÓ lelkiismeretfurdalás, ÁLLANDÓ kimerültség, ingerültség… Meg is keseredtem, kicsit be is bedarálódtam...

irodai 

Persze voltak jó szakmai pillanatok, voltak feladatok amiket nagyon élveztem és akkor mindig jobban éreztem magam, és akkor tudtam, hogy EZÉRT nem vagyok otthon, vagyis jobban hangzik úgy, hogy EZÉRT vagyok itt (a munkahelyen).

Ha már itt tartunk nagy csalódás volt a munkába állás anyagi vonzata… Nem is gondoltam volna…

Az otthon töltött idő alatt, elsétálva a csillogó kirakatok előtt nem keveset fantáziáltam, arról a napról, amikor csakúgy megvehetek dolgokat, akár magamnak is…

Most, hogy pénzem még cask lenne egy-egy csecsebecsére,  időm nincs. Még kirakatot nézegetni se. Nemhogy válogatni, és próbálgatni. Amikor így vagy úgy akad egy kis idő (egy – egy ebédszünet) rohanok és futtába és remegve a lebukástól… semmi élvezet. Mire hazaérek  a cuccal elfog a lelkiismeret-furdalás, hogy most EZÉRT dolgozom. EZEK a rongyok miatt vagyok távol a gyerekeimtől… 90 %, hogy másnap ebédszünetbe vissza is viszem.

A legfrissebb csapás, hogy babysittert is kellett váltanunk… A fenti lelkiállapotba a projekt eleve halálra volt ítélve… el se bírtam kezdeni keresni. Nagyon szerettük az első dadát és nem tudtam elképzelni, hogy rajta és rajtam kívül más is lehetne… (persze nagyszülők és Alex is, de közülük senki nem vállal egész napos, állandó gyerekfelügyeletet)

Aztán vártam (bíztam???) hátha mégse hosszabbítják meg a munkaszerződésem és akkor minek a macera. Kijött szerencsére anyukám is segíteni és unokázni majd’ két hónapra, úgyhogy "nyertem" egy kis időt…

Aztán már nem lehetett tovább halogatni és el kellett kötelezni magunkat valaki mellett. Találtunk egy igazi görög pótnagymamát. Annak minden hozományával… Az első hónap nagyon nehéz volt! Mindenkinek. A gyerekek betegek lettek, Alex túlórázott, én szétszakadva… Bizalom szinte semmi, közös nyelv (görög) döcögött… Ő igyekezett én a kákán is csomót találtam… na nem részletezem, mert rábízni egy totál idegenre a gyerekeket, úgy, hogy én se fogadtam még 100% - an el a helyzetet…

Hosszú és hideg telünk volt… többször esett a hó… sok eső… kevés napsütés…

Mára örömmel jelentem, és írom, hogy V néni imádja a gyereket, nagyon lelkiismeretes, bír Pufival és a bizalom is erősödik. Tekintettel, hogy a lánya lehetnék, sokszor úgy is kezel, ami gyengébb napokon kifejezetten jól esik, máskor kevésbé. Tegnap Theó sírt amikor hazement. Féltékeny voltam és egyszerre volt igazolása a választásunknak és mart a szívembe.

16 hónap munka után már egész jól tudom magam érezni, már van, hogy büszke is vagyok, hogy bírom , hogy csinálom, hogy egy másik fronton is létezem.

Ma különösen.

Gyerekkori kedvenc film : Working Girl

Folyt. Köv.

Egy rózsaszín bejegyzés

A lányomról.
Aki hagyja, hogy ölelgessem, puszilgassam, bújik, hízeleg.
Aki az orromhoz dugja az orrát, simogatja az arcom, befészkelődik az ölembe és megfogja mindkét kezem, hogy fogjam közre...
Reggelente együtt készítjük a frizuráját, hagyja, hogy fésülgessem.
Akinek van saját kistáskája amibe gyűjti a kincseit és viszi magával a játszótérre. De nem úgy hanyagon. Törzshez szorított könyökkel, és testtől eltartott alkarral, ahol a könyök hajlatba simul be a táska pántja. (Jelzem, rövid életében engem még csak hátizsákkal látott)
Ha esetleg megtelne a retikül, akkor elkezdni Pufi hátizsákjának az első, pici zsebét megtölteni. Persze neki más meglepetéseket is tartogat. A minap kis mazsolákat pakolt szép módszeresen a Pufi játékautóiba…

De a legnagyobb kedvence a LABDA!!! Ennél jobb ajándék, vagy elfoglaltság nincs egyenlőre. Kicsi, nagy, kosár-, foci-, vizi-... teljesen mindegy. Van egy egész pici ami úgy fér a tenyerébe, hogy észre se vesszük, és általába órákig ott is van... Esetleg alvás közbe kigurul...

Ja és ha valami nem tetszik neki, mert ilyen is akad bőven, akkor nem kiabál, dobál vagy csapkod, mint például a nagyobb testvére, hanem úgy ahogy van és ott ahol van elfekszik és nem mozdul. Kifeszül és kinevet...

Pufival is kellőképpen Nő. Reggel, amikor ő a legjobb formájában van, és már egy jó fél órája várja, hogy végre felébredjen a Pufi, majd amikor végre színre lép, hosszan átöleli Pufi aki még azt se tudja mi van és nem is lát a csipátől, még egyáltalán nincs szerepében így megfeledkezve önmagáról a meglepettségtől visszaöleli! Ezt még nem sikerült megörökítenem, mert inkább nézem őket és olvadozok... (nem tart túl sokáig)
A másik verzió, amikor gyűlik - gyűlik benne a bosszú, de nem mer nyíltan szembeszállni a nagyobbal, inkább csak futtába jól oldalba löki és gyorsán tovább szalad - menti a bőrét... Ismét győz a meglepetés erejével és mire Pufi felfegyverkezne, ő már mosolyog ránk a lakás másik feléből.

Imádom!!!!
 

Életünk napjai

Megint eltüntem. 5 hónap telt el a legutolsó írásom óta és még csak fel se tűnt. Ez a blog sok felé célt szolgál és szolgált az életemben, többek között terápiás, kommunikációs… Hát a jó hír, hogy jól vagyunk, a rossz hír, hogy nincs időnk, nem jól lenni… Azt hiszem ahol most vagyok azt hívják MÓKUSKERÉKNEK.

 Vannak pillanatok amiket örökre a lelkembe akarok zárni, mert olyan jók! Mert van már párbeszéd, van vélemény, van CSALÁD! Már letudunk ülni együtt az asztalhoz és akár 5 percig mindenki a helyén marad… Van újra esténk… Akár 6 óra alvás egyhúzamban.

 

Vannak rossz napok. Hisztis gyerekek, elhúzódó vírusok és elhúzódó munkaórák. Nem alvás, nem evés…

 

Nincsenek nagy kalandok, nincsenek csajos napok, nincsenek görbe esték, nincsenek wellness hétvégék, nincsenek ágyban töltött esős vasárnapok, világmegváltó beszélgetések.

 Ami alap, hogy csordultig van velük a szívem, olyannyira, hogy kicsit mintha ki is zártam volna a világot, még azt is ami beférne.