Jó hétvégét Mindenkinek!
2011/02/25
Tegnap este
Jó hétvégét Mindenkinek!
2011/02/21
Egy kis Athén
Ez az első görög telem - mármint, amit megszakítások nélkül - itt töltök. Nem panaszkodom, az otthoni mínuszokhoz képest az itthoni 0 és 10 fok közötti hőmérsékletek barátságosabbak. Bár csak most értem mit jelent a nyirkos hideg. Nem jó!!! És a lakásokat nem divat úgy befűteni, mint otthon...
Azért a nap legalább hetente egyszer kisüt. És mégis, vagy pont ezért... A tél és Athén. Nálam nem fér össze. Nem idevaló a hideg, nyirkos idő. Itt minden és mindenki szabadtéri, és arra van rendszer kitalálva, hogy jó idő legyen. Erkélyek, terszok, strandok, kávézók, éttermek, frappék... Motorozás. Azt hittem, csak én, a hideg téllel és havazással elkényeztett közép-európai nem találom a helyem és nem érzem át az athéni tél romantikáját. Aztán nagy megfigyelésbe fogtam és megállapítottam, hogy a többi athéni se talalja a helyét a télben, és ugyanazt csinálja, mint nyáron csak kicsit több ruhában. Alex szüleivel és azok barátaival például egy napos februári szombaton STRANDOLNI mentünk. A starnd nyitva volt, belépőt is fizettünk és rajtunk kívűl is voltak a parton. Rajtam kívül MINDENKI úszott a tengerben, napozott, kocogott, strand teniszezett (raketes: kortól és nemtől független, görög nemzeti sport, faütőkkel püfölnek egy teniszlabdát a strandokon.) Én a téli toll kabátomba bagyulálva próbáltam átmelegedni a napon...
Starndolás után ebéd egy tengerparti tavernába, ahol "meglepő" módon voltak, akik a szabad ég alatt ebédeltek, immár azért nagykabátban.
Addig is éljen a karnevál!!! Ha meghívást kapnék egy maszkabálba eszkimónak öltöznék! És Ti?
Puszi.
2011/02/11
Szöul, 1988.
Az elmúlt 4 hétben - amióta TUDOM- leírhatatlanul sok érzes, gondolat, aggodalom vív közelharcot a fejemben. Egyenlőre időutazom, vissza az időben és nosztalgiázom, próbálom feldogozni, hogy felnőttem, de leglábbis azt, hogy szülő leszek. Ennek az utazásnak első megnyilvánulása az általam kívánt ételek listáján mutatkozik meg. Sajnos szinte semmilyen görög konyhaművészet (amit egyébként nagyon szeretek, és Alex anyukája szinte minden nap igyekszik valami újat és finomat alkotni) nem tud úgy lázba hozni, mint egy grízes tészta, vagy a tejbegríz, esetleg egy marhahúsleves főtt répával és cérnametéltel. A grízes tészta Alexnek is ízlett, bár először feta sajtot kért rá a lekvár és a cukor helyett... :) Óh, a Bozsoki Mamám házi kajszi lekvárjáért mint nem adtam volna ahhoz a grízes tésztához...
Na de hagyjuk is a gasztrót, mert egyrészt mire kitalálom, hogy mit is ennék tuti rosszul leszek elkészítés közben és mire az asztalra kerül az étel én már egy másik fogásról álmodozom...
10 napja egy újabb - és remélem ez az alja, ennél rosszabb nem lesz - szakaszába értem a rosszuléteknek, úgyhogy itthon vagyok, betegszabadságon és fürdőszobafogságban.
Még bizonyos hangoktól, zeneszámoktól is rosszul tudok lenni, nem is beszélve a szagoktól!!! Ó minden bűzlik, megfagyok a lakásban mert egész nap vadul szellőztetek hátha jobb lesz :)))) és az ízek csak ezután jönnek, ha egyáltalán rá tudom venni magam valamire. ..
Nem is tudom leírni mennyire várom a márciust, amikor azon kívűl, hogy kitavaszodik VÉGRE, elérjük a bűvös 12 hétet, és nem leszek (valószínű) folyamatosan rosszul, és könnyítek az (üres) gyomorom 3-4 szer naponta. Újra élvezhetem a görög és magyar konyha ízeit, a napsütést és egy kis meleget és friss, illatos tavaszi levegőt.
De amikor azt hittem, hogy a hányás és az ezzel járó kényszerpihenő a legrosszabb, tegnap reggel észrevettem 2 csepp(!) (szó szerint) vért, ott ahol nem kellenne még vagy 7 hónapig...
Akkor ez most a normális kategória? Kell-e jelenteni? Kinek jelentsem? Van ok az aggodalomra, vagy laza legyek??? "Hosszas mérlegelés" után a pánik mellett döntöttem és azonnal telefon Alexnek és a doki bácsinak. Az utóbbi hűvös, tárgyilagos hangja, hogy akkor holnap 2kor ultrahang nem segített... ahogy a kéretlen rémtörténetek is egyből max hangerőre kapcsoltak a fejemben... Egyetlen támaszom a folyamatos hányingerem, azaz nagy baj nem lehet... Biztos vidáman úszkál a kis csikóhalunk és az utolsó miliméterek választják csak el a jó erős beágyazódástól. Biztos!!!! Csak pár miliméter...
Álmatlan éjszakai vergődésemben azon kaptam magam, hogy a két kezem a hasamon és a fejemben Vitray Tamás szavai visszhangoznak...
Reggel az első dolgom az volt, hogy újraéltem azt a bizonyos 1988-as szöuli olimpia 200 méteres hátuszását, gyorsan lefordítottam Alexnek, hogy átérezze:))) és végezetül jól meg is sirattam a 14 éves Egerszegi Krisztina győzelmét. :)
A bejátszás végére az ismrős gyomorjelzéek is jelentkeztek, egy órán belül kétszer is. Azt hiszem életmben először boldogan, mosolyogva hánytam:)))
Délután az ultrahang is megerősített minket, hogy minden rendben, szépen gyarapodik és vidáman úszkál. A szívdobogása, kétszer olyan gyors, mint a miénk.
Boldogan és bátran állok a következő hetek rosszullétei előtt, és azt hiszem így az első ijedségen túl egy lépést tettem a felismerés felé, hogy mi is történik velem.
Na de hagyjuk is a gasztrót, mert egyrészt mire kitalálom, hogy mit is ennék tuti rosszul leszek elkészítés közben és mire az asztalra kerül az étel én már egy másik fogásról álmodozom...
10 napja egy újabb - és remélem ez az alja, ennél rosszabb nem lesz - szakaszába értem a rosszuléteknek, úgyhogy itthon vagyok, betegszabadságon és fürdőszobafogságban.
Még bizonyos hangoktól, zeneszámoktól is rosszul tudok lenni, nem is beszélve a szagoktól!!! Ó minden bűzlik, megfagyok a lakásban mert egész nap vadul szellőztetek hátha jobb lesz :)))) és az ízek csak ezután jönnek, ha egyáltalán rá tudom venni magam valamire. ..
Nem is tudom leírni mennyire várom a márciust, amikor azon kívűl, hogy kitavaszodik VÉGRE, elérjük a bűvös 12 hétet, és nem leszek (valószínű) folyamatosan rosszul, és könnyítek az (üres) gyomorom 3-4 szer naponta. Újra élvezhetem a görög és magyar konyha ízeit, a napsütést és egy kis meleget és friss, illatos tavaszi levegőt.
De amikor azt hittem, hogy a hányás és az ezzel járó kényszerpihenő a legrosszabb, tegnap reggel észrevettem 2 csepp(!) (szó szerint) vért, ott ahol nem kellenne még vagy 7 hónapig...
Akkor ez most a normális kategória? Kell-e jelenteni? Kinek jelentsem? Van ok az aggodalomra, vagy laza legyek??? "Hosszas mérlegelés" után a pánik mellett döntöttem és azonnal telefon Alexnek és a doki bácsinak. Az utóbbi hűvös, tárgyilagos hangja, hogy akkor holnap 2kor ultrahang nem segített... ahogy a kéretlen rémtörténetek is egyből max hangerőre kapcsoltak a fejemben... Egyetlen támaszom a folyamatos hányingerem, azaz nagy baj nem lehet... Biztos vidáman úszkál a kis csikóhalunk és az utolsó miliméterek választják csak el a jó erős beágyazódástól. Biztos!!!! Csak pár miliméter...
Álmatlan éjszakai vergődésemben azon kaptam magam, hogy a két kezem a hasamon és a fejemben Vitray Tamás szavai visszhangoznak...
"Gyere Egérke!!! Gyere kicsi lány!!! Ússzál !!!"
Reggel az első dolgom az volt, hogy újraéltem azt a bizonyos 1988-as szöuli olimpia 200 méteres hátuszását, gyorsan lefordítottam Alexnek, hogy átérezze:))) és végezetül jól meg is sirattam a 14 éves Egerszegi Krisztina győzelmét. :)
A bejátszás végére az ismrős gyomorjelzéek is jelentkeztek, egy órán belül kétszer is. Azt hiszem életmben először boldogan, mosolyogva hánytam:)))
Délután az ultrahang is megerősített minket, hogy minden rendben, szépen gyarapodik és vidáman úszkál. A szívdobogása, kétszer olyan gyors, mint a miénk.
Boldogan és bátran állok a következő hetek rosszullétei előtt, és azt hiszem így az első ijedségen túl egy lépést tettem a felismerés felé, hogy mi is történik velem.
Subscribe to:
Posts (Atom)