Tegnap este, közel két év kihagyás után talalkoztam újra egy barátnőmmel. Egy éves volt a kislánya, amikor Pufi született és azon a nyáron sokat bandáztunk, beszélgettünk... Többek között azt is elmesélte, hogy nem lesz több gyerekük, mert a férje már a kapcsolatuk elején kijelentette, hogy egy, és kész. Akkor ez nem rázta annyira meg, így én is elsiklottam az információ felett.
Tegnap este egy olyan nő ült velem szembe, akinek a házassága a válság szélén és jópár terápiás órával a hátuk mögött a helyzet: sakk-matt.
Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Az egyik akar (megőrül, vágyik rá, álmodik róla, BOLDOGTALAN!) a másik nem akar (és saját bevallása szerint BOLDOG!). Nincs közép út.
És persze van egy gyerekük, aki felé nem teheti meg, hogy felrugja a házasságát... Hosszasan ecsetelhetném a történetet, mert a tekintete és a nyílt szomorúsága és keseredettsége a bőröm alá ment és azóta is ezen jár az eszem. ***Lásd. ezen bejegyzés.
Mostanába sokat nyavajgunk Alexszel, hogy nincs élet, nincs alvás, nincs ez, nincs az... Eleven a gyerek, nyűgös a másik... sorolhatnám.
Minden szingli és/vagy gyermektelen ismerősömnek hirdetném az igét, miszerint: Élvezzétek egymás társaságát, a békességet, alhattok, utazhattok, kiadások...stb stb... nagyjából hasonló "bölcselet" az egy gyerekesek felé...
Ennek a lánynak, elterelési céllal, hiába ecseteltem, mi milyen mélységeket élünk meg, és mennyire felemészt mindent most az életünkbe az "egyik pici, másik kicsi" felállás... és mennyire nem látjuk a fényt az alagút végén.
(Ne értsen félre senki, amikor két hetente egyszer sikerül, este elégedetten hátradőlni, hogy ma jó szülők voltunk..., vagy 3 percig eljátszanak egymással... és mi arról 50 fotót készítünk és 6 videót, vagy amikor Pufi letört egy darab banánt és Teonak adta, aki azt békésen elmajszolta a könnyeimmel küzködtem... Ezek olyan élmények, hogy azonnal egy harmadik gyereken kezdek alkudozni magammal, mert akkora boldogságot és elégedetséget okoznak, olyan intenzívek, olyan teljes! A boldogség maga... és függőséghez vezet!!!
Sose gondoltam bele, mi lenne, vagy lett volna ha Alex határozott nemet mondana, ha ennyire mast akarnánk...)
Visszatérve ...
Ha egy nő, gyereket AKAR, onnan nincs visszaút. Ez az érzés, a beteljesületlenséggel csak erősodik, és soha el nem múlik...
Látom magma előtt a tekintetét... egy elhomályosult elme, szomorúság, harag... nem az Égiek /a sors vagy egészségügyi problémák döntenek a gyerekvállalásáról, hanem egy másik ember. Aki - a sajét indokaival élve - nem akar. Márpedig kell hozzá...
A kapcsolatuknak ebben a formában vége...ez ott lógott a levegőben, csak épp nem mondtuk ki.
A kérdés, hogy ilyen fiatalon, hogy ítélje magát megalkuvásra és csendes egymás mellett élésre, amikor a meglévő gyerekük egyfolytába emlékezteti arra, hogy mit vett el tőle a férje ...
Persze férfi fejjel egész más a történet és ott is van igazság...
... csak megoldás nincs...
Mit mond egy barátnő ilyenkor???
Tegnap este egy olyan nő ült velem szembe, akinek a házassága a válság szélén és jópár terápiás órával a hátuk mögött a helyzet: sakk-matt.
Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Az egyik akar (megőrül, vágyik rá, álmodik róla, BOLDOGTALAN!) a másik nem akar (és saját bevallása szerint BOLDOG!). Nincs közép út.
És persze van egy gyerekük, aki felé nem teheti meg, hogy felrugja a házasságát... Hosszasan ecsetelhetném a történetet, mert a tekintete és a nyílt szomorúsága és keseredettsége a bőröm alá ment és azóta is ezen jár az eszem. ***Lásd. ezen bejegyzés.
Mostanába sokat nyavajgunk Alexszel, hogy nincs élet, nincs alvás, nincs ez, nincs az... Eleven a gyerek, nyűgös a másik... sorolhatnám.
Minden szingli és/vagy gyermektelen ismerősömnek hirdetném az igét, miszerint: Élvezzétek egymás társaságát, a békességet, alhattok, utazhattok, kiadások...stb stb... nagyjából hasonló "bölcselet" az egy gyerekesek felé...
Ennek a lánynak, elterelési céllal, hiába ecseteltem, mi milyen mélységeket élünk meg, és mennyire felemészt mindent most az életünkbe az "egyik pici, másik kicsi" felállás... és mennyire nem látjuk a fényt az alagút végén.
(Ne értsen félre senki, amikor két hetente egyszer sikerül, este elégedetten hátradőlni, hogy ma jó szülők voltunk..., vagy 3 percig eljátszanak egymással... és mi arról 50 fotót készítünk és 6 videót, vagy amikor Pufi letört egy darab banánt és Teonak adta, aki azt békésen elmajszolta a könnyeimmel küzködtem... Ezek olyan élmények, hogy azonnal egy harmadik gyereken kezdek alkudozni magammal, mert akkora boldogságot és elégedetséget okoznak, olyan intenzívek, olyan teljes! A boldogség maga... és függőséghez vezet!!!
Sose gondoltam bele, mi lenne, vagy lett volna ha Alex határozott nemet mondana, ha ennyire mast akarnánk...)
Visszatérve ...
Ha egy nő, gyereket AKAR, onnan nincs visszaút. Ez az érzés, a beteljesületlenséggel csak erősodik, és soha el nem múlik...
Látom magma előtt a tekintetét... egy elhomályosult elme, szomorúság, harag... nem az Égiek /a sors vagy egészségügyi problémák döntenek a gyerekvállalásáról, hanem egy másik ember. Aki - a sajét indokaival élve - nem akar. Márpedig kell hozzá...
A kapcsolatuknak ebben a formában vége...ez ott lógott a levegőben, csak épp nem mondtuk ki.
A kérdés, hogy ilyen fiatalon, hogy ítélje magát megalkuvásra és csendes egymás mellett élésre, amikor a meglévő gyerekük egyfolytába emlékezteti arra, hogy mit vett el tőle a férje ...
Persze férfi fejjel egész más a történet és ott is van igazság...
... csak megoldás nincs...
Mit mond egy barátnő ilyenkor???
 |
| nem tudom elforgatni a képet... bocs. |
No comments:
Post a Comment