8 ora munka, 8 ora pihenes, 8 ora szorakozas

2013 december 2-a ota ez az uj felallas nalunk! (Cserebe van egy kis idom, ide irogatni:))
Vagyis, 8 ora munka, 10 ora babazas, 6 ora alvas...(Bocsanat, de nincs ekezet)

Az elmult 4 honap ugy elszallt, mint egy szempillanat, hiaba 2 picivel mar nincs megallas es egyfolytaba hetvege volt, meg hetfo... jatszoterezes, etetes, altatas es allasinterjuk jellemeztek ez ev oszet.

2 es fel hete dolgozom, es az idoszak eleg nehez lelkileg es fizikailag is. Igazabol az segitett csak at a holtpontokon, hogy vivodas ide-vagy-oda en reggel szivesen jottem el otthonrol es delutan lelkesen ertem haza, tele ujult energiaval. Ami persze rohamtempoban csokkent es este 9-kor az esetek 99%-ban mar en is aludtam. A hetvegek is uj ertelmet nyertek, mert nem csak egy ujabb nap, hanem alapvetoen mas az elozo 5-hoz kepest es orom boldogsag a jatszoterezes, ket gyerekkel valo cuccolas...

Persze arnyoldal is van boven, fokozott alvashiany, mert ugye nincs mar jo kis delutani szieszta, macera a tejfejogeppel es az irodai fejessel. Kiderult, hogy hiaba van hova feloltozni es fesulkodni, 1-a ruhataram katasztrofa, munkaruhak egy elozo eletbol valoak , 2-az auto lett a pipereasztal, koromreszeles, smink es fesulkodes a piros lampaknal.
A bevasarlas - fozes is kulon logisztikat igenyel... miutan lassan feleljuk a melyhutot, most az a felallas, hogy en itt a munkahelyen kigondolom a menut, Alex este bevasarol a Pufival en addig megetetem es furdetem Theocit es mire hazajonnek johet a mi vacsink. Ez jo esetben sikerul, rossz esetben, a Pufi addigra annyira elfarad, hogy mar csak egy kakaoert konyorog, azaz eves nelkul jon az o furdetese es mese\alvas. Itt valamelyikunk bealszik vele, a masik a kanapen.
Ez most meg kicsit nehez... de majd belerazodunk... Egy - egy este amikor vagy mindannyian le ulunk egyutt az asztalhoz vacsorazni, vagy esetleg 9-kor csak a gyerekek alszanak es mi ebren birunk maradni es beszelgetni..stb... unnepnappa valik!

Hat roviden igy fejezzuk be ezt a 2013-as evet!
Sok tanulsaga volt az otthontoltott 2,5 evnek es ha majd mar egy kicsit megemesztettem szivesen le is irom... Leginkabb magamnak, hogy a harmadik babanal mar nagyon okos lehessek:))))))))))))))

 

A-majdnem-kétévesek logikája

Kapott Pufi Úr egy szuper mesekönyvet a mamájától, Hoppla meséi, amikor a kisnyuszi Pécsre megy kirándulni és végignézi a barátaival az összes pécsi nevezetességet. Ezeket nagyrészt már Pufi is látta, és egyik nagy kedvence a lovasszobor a Széchenyi téren.
Most, hogy kicsit már beszél ő is mesél nekünk a mesekönyveiből. A lovasszobros résznél az alábbi mondatot kaptuk:
"Néni néni, lapó lapó, bumm, alóó...fáááj" (görögül a ló "alogo", uh ez egy vegyes szó) Magyarul: A néni a lovon egy lapáttal fejbe veri a lovat... Hát nem tudom sikerült-e megértetni, hogy itt a szobrász nem pont erre gondolt...

Az első hónap - másodszor

Az első hónap sokkal jobban telt, mint hittük, de a nagy készülődés ellenére is szinte minden nap tartogatott valami új kihívást... Volt sok segítség, ezúttal a szoptatás se fájdalmas (első pár nap csak), megszoktuk, hogy éjszaka újra sokszor kelünk... Hm.. Megszoktuk, az túlzás, elfogadtuk, beletörődtünk:) 

Theodora rohamtempóban fejlődik, már 4,5 kiló, jó étvágya van és jókat tud aludni. Nem az a típusú hasfájós, mint a Palkó volt, nem sír, nem ordít, nincs hiszti, csak hosszú és kitartó nyögések és nyomások. Dolgozik órákon keresztül (akár éjjel, akár nappal) azon a pelus csomagon.

Pufink, nagyon jól viszonyul a kishugához, nem bántja, nem piszkálja nincs dráma. Egy dologoban véljük felfedezni, hogy felkavarta azért az új felállás, az alvás, jobban mondva az elalvás. Mert elaludni nem akar. Ki tud mászni a kiságyából (akkor tanulta meg, amikor a huga kb. 2 napja volt itthon) és ki is mászik! Csak úgy lehet benn tartani és alszik el előbb-utóbb, ha valaki ott ül az ágya mellett. Éjszaka, amikor a kicsi végre kinyomkodja magát és elalszik előfordul, hogy berobog teljesen felpörögve Pufi a hálószobába, hogy "tej,tej,tej", azaz ő azonnal tejet kér! Ez egy "kicsit" durva volt elsőre, de mindent meg lehet szokni:) Most, hogy hül le az idő, jobban alszik és csak reggel f8kor rohan, robog át hozzánk.

Ez az új helyzet ugyan macera nekünk, de teljesen megértem szegényt, hiszen azt jól érti, hogy a másik baba meg velünk van egy szobában. Ő se akar kimaradni a buliból... 

Milyen két gyerkőc anyukájának  lenni? Eddig leginkább a megfelelni vágyás jellemezte. Nagyon nagyon igyekszem, hogy a Pufi ne szenvedjen figyelemben hiányt és a kis élete menjen a megszokott kerékvágásba tovább. Kivitelezni: lehetetlen! Legalábbis amíg szoptatok... Szerencsére apuka és nagymamák kiveszik a részüket és persze egy kis mese dvdzés is beépült az életünkbe. Sokszor szeretnék egyszerre két helyen lenni, és nem egyszer kellett picit Theodorat sírni hagyni, mert nem akartam félbeszakítani az aznapi első közös játékunkat Palkóval. Aztán elfog a lelkiismeretfurdalás, hogy nem "beszélgetek" eleget a kicsivel, csak a lényegre törekszem, azaz kaja, tiszta pelus és futok tovább... 

Szerencsére a kislány nem hagyja magát és már most egy kis macska módjára kiköveteli a figyelmet és, hogy ölben legyen. Nem féltem!:) 

Mindezek mellett a szívem csordultig van szeretettel és nagyon jól vagyok!

Gyermekágy - az első napok

Gyorsan megírom ezt a bejegyzést, mert félek, hogy az idő előrehaladtával már nem emlékeznék ugyanígy vissza. Márpedig ezeket a napokat sose szeretném elfelejteni!

A kórházat, amennyire vártam, annyira nem volt szanatóriumi. Arra számítottam ugyanis a Pufis tapasztalat után, hogy én majd ott nyaralok! Ez nem egészen sikerült. A pici besárgult, a Pufi rettentően hiányzott, alig vártam a hazajövetelt! A jó része persze az volt, hogy háborítatlanul rázódhattam vissza a szoptatásba és ágyba kaptam az ételt:)))

Továbbra is állítom, hogy a szoptatás csak messziről tűnik egyszerünek, másodszorra is meg kell tanulni!

A hazaérkezésre nagyon készültünk és nagyon izgultunk, hogy jól sikerüljön, és, hogy az első benyomás a kistestvérrel szemben pozitív legyen. Kapott a Pufi szép nagy ajándékot a babától, a kicsit nem kézbe hoztuk (és pláne nem én fogtam), hanem a babahordozóba, csak úgy mellesleg.
Bemutattuk a Pufinak és hagytuk, hogy megfogdossa, nézegsse. Megfogdosta a kezét és a lábát és rámosolygott, majd pár játékát ami kéznél volt odahozta és bette neki a hordozóba. Oooolyan aranyos volt!:)
A kis Theodórára a délelött hátralevő részében senki rá se nézhetett, csak letettük a sarokba és játszottunk a Pufival és a szuper új játékával. Ez így együtt mind, az első napra megtette hatását és teljesen zökkenőmentes volt.

Az ajándéka

A száműzött

A hét további részében teljes energiánkkal azon voltunk Alexszel, hogy Pufi élete amennyire lehet változatlan maradjon, kapjon elég figyelmet és legyen neki is programja a lakáson kívül. Alex szuperül helyt állt, vitte reggel egy körre motorozni, délután strandolni, vagy együtt négyesbe játszóterezni, éjjel felkelt ha kellett...stb. Igazából az egész hét nagyon meghitten telt és minden olajozottan működött. (Csak megjegyzem, hogy a szabadtéri programok embert próbálóak a nap még este 6-kor is perzsel és a játszóterek, utcák teljesen kihaltak. Minden "normális" ember este 9 után dugja ki az orrát a légkondi alól... Hát nálunk nem megy a légkondi és 9kor altatás van, így mi IZZADUNK!!!)
Egy (nagy) kihívás van jelenleg, hogy a szoptatás látványát (vagy a velejáró babusgatást) még nem szokta meg és akkor sok a csintalanság, ön- és közveszélyes akció, illetve azt ismetételgeti, hogy "náni náni" azaz menjen a baba aludni. Ezt nem segíti, hogy a kicsi még nem olyan ügyes és egy evés minimum fél de inkább másfél órás (ebbe a böfiztetés és két peluscsere is benne van)... Ettől vannak besokallások azért...

Este tízre minden gyerek alszik és csendes a ház, ekkora még maradt annyi energiánk, hogy örüljünk és szusszanjunk és megbeszéljük, hogy milyen kerek lett a világ és valamiféle egyensúly lépett az életünkbe az újabb gyerekkel. Én is nagyon jól érzem magam, de az a változás amit Alexnél láttam ezen a héten még külön boldogság! Kettesben is szervez programot a Pufival, és jól érzi magát, csillogó szemmel meséli, hogy miket csinált, órákig tartogatja a lányát és nézegeti, és végre sokat mosolyog!!!

Ismerkedés - minden nap egy kicsi

Persze vannak kérdések, leginkább a Pufival kapcsolatba, hogy azokat a bizonyos fel-akarja-csak-magára-hívni-a-figyelmet "csintalanságokat" mennyire büntessük, büntessük-e egyáltalán, ha igen - hogyan és leginkább MIKOR NÖVI MÁR KI A MINDENT LEDOBUNK KORSZAKOT??? :))))))))))))

UI. Alex hétfőtől újra megy dolgozni, és mi haladunk az új hétköznapjaink felé... arról szól majd a következő írás...

A születésnap, illetve így szültünk másodszor

Ahogy azt bárki - aki kimozdul nyáron a légkondi alól - el tudja képzelni mennyire elegem volt már az utolsó hetekben. "Bezárva" Athénba egy szuper aktív kétévessel... De hála az én kétévesemnek, olyan kondícióban voltam, mint még soha. Napi minimum egy séta, második emelet megmászása min. napi 4-szer.
Ezzel együtt amióta csak megtudtuk a terhességem és a várható szülés időpontját (aug.15) azt emlegettük, hogy milyen jó ajándék lenne Alex 40. születésnapjára (aug.7) ...

Reggel a szokásosnál is nyugtalanabbul ébredtem, és figyeltem a testem jelzéseit, de semmi számottevő... Itt feszül ott húzodik... Délután orvosi vizsgálat, ami alatt kiderült, hogy rendszeres összeshúzódásaim vannak és 2,5 cm-re nyitva a méhszájam. A Pufinál egy nap séta és 6 óra kemény fájás után ezzel a számmal érkeztünk a kórházba...
Hazaküldtek, hogy ha elfolyik a víz, vagy erősödnek a fájások jelentkezzünk. De egész délután semmi. Torta készítés, kert díszítés, vendégvárás. Alex elég nyugodt, a szülinapi vacsora mondhatni unalmasra sikerült. (Még szerencse az állapotom, különben a világ legrosszabb 40. szülinapi vacsorája lett volna... Valahogy nem volt ünnepélyes, mindenki fáradt, elcsigázott...) Na mindegy is, mert én szolgáltattam lassan az eseményeket!

A Pufit szépen szokás szerint lefektettem, elmondtam neki, hogy reggel apukája és a nagymamája lesz vele, mert én megyek, és hozom a kistesóját.

Este 11 körül jött az első igazi fájásom, ez már összetévesztehetetlen volt. Innen turbó sebességre kapcsoltunk és fél egykor elindultunk a kórházba. Bevallom őszintén én nagyon féltem, és nem voltam jól. Tudtam mi vár rám biztosan, és mi minden mehet rosszul... Még a legrosszabb se kerülte el a képzeletemet. Szóval én, a "hős" sírva mentem az elkerülhetetlen felé. A kórházba már 5-6 cm nél tartottunk és megerősítették, hogy ha így haladunk egy óra múlva szülünk. Ettől egyszerre nyugodtam meg (csak egy óra - az semmi, fejen állva is) ugyanakkor a fájások is úgy beindultak, hogy egy perc egy napnak tűnt... Ugyanakkor sokkal jobban ura voltam a helyzetnek, mint először, két éve. Tudtam mi esne jól, pl. víz, felülés, hányás (bocs)... hallottam, láttam Alexet mellettem, és éreztem amikor elkezdődtek a tolófájások, éreztem azt a visszatarthatatlan, semmihez sem fogható érzest és energiát, hogy nyomni kell, és ellentmondást nem tűrően el is kezdtem nyomni. Alig tudták felkapcsolni a reflektorokat, annyira gyorsan meg akart születni ez a lány. A második nyomásnál már kint is volt a feje. (Persze gátmetszéssel). Ja a magzatvízem a tolófájások elött folyt el közvetlenül, úgy hogy kész szerencse arra nem vártunk otthon!

A következő percekben is teljesen önmagam voltam, sírtunk, nevettünk az Alexszel, fogtuk egymás kezét... Ebből nagyon sok kimaradt a Pufinál, mert én kb. félkómában voltam a megszületése pillanatában.

Alex nemsokkal később, már itthon volt és reggel ébredt a Pufival, mintha misem történt volna! Ez nekem külön megnyugvás volt, hogy az elsőszülöttem életében, minél kevesebb felfordulás legyen.

Egy szónak is száz a vége, a szuper gyors szülést és a nagyon gyors felépülést csakis a két gyerekemnek és persze az Égieknek köszönhetem, akik jó kondiba tartottak és nagyon nagyon meg akartak születni! KÖSZÖNÖM!  Részemről egy gyáva nyúl voltam!:)))

(Folyt. köv. az első napokról, mint négy fős család!)