Az első hónap - másodszor

Az első hónap sokkal jobban telt, mint hittük, de a nagy készülődés ellenére is szinte minden nap tartogatott valami új kihívást... Volt sok segítség, ezúttal a szoptatás se fájdalmas (első pár nap csak), megszoktuk, hogy éjszaka újra sokszor kelünk... Hm.. Megszoktuk, az túlzás, elfogadtuk, beletörődtünk:) 

Theodora rohamtempóban fejlődik, már 4,5 kiló, jó étvágya van és jókat tud aludni. Nem az a típusú hasfájós, mint a Palkó volt, nem sír, nem ordít, nincs hiszti, csak hosszú és kitartó nyögések és nyomások. Dolgozik órákon keresztül (akár éjjel, akár nappal) azon a pelus csomagon.

Pufink, nagyon jól viszonyul a kishugához, nem bántja, nem piszkálja nincs dráma. Egy dologoban véljük felfedezni, hogy felkavarta azért az új felállás, az alvás, jobban mondva az elalvás. Mert elaludni nem akar. Ki tud mászni a kiságyából (akkor tanulta meg, amikor a huga kb. 2 napja volt itthon) és ki is mászik! Csak úgy lehet benn tartani és alszik el előbb-utóbb, ha valaki ott ül az ágya mellett. Éjszaka, amikor a kicsi végre kinyomkodja magát és elalszik előfordul, hogy berobog teljesen felpörögve Pufi a hálószobába, hogy "tej,tej,tej", azaz ő azonnal tejet kér! Ez egy "kicsit" durva volt elsőre, de mindent meg lehet szokni:) Most, hogy hül le az idő, jobban alszik és csak reggel f8kor rohan, robog át hozzánk.

Ez az új helyzet ugyan macera nekünk, de teljesen megértem szegényt, hiszen azt jól érti, hogy a másik baba meg velünk van egy szobában. Ő se akar kimaradni a buliból... 

Milyen két gyerkőc anyukájának  lenni? Eddig leginkább a megfelelni vágyás jellemezte. Nagyon nagyon igyekszem, hogy a Pufi ne szenvedjen figyelemben hiányt és a kis élete menjen a megszokott kerékvágásba tovább. Kivitelezni: lehetetlen! Legalábbis amíg szoptatok... Szerencsére apuka és nagymamák kiveszik a részüket és persze egy kis mese dvdzés is beépült az életünkbe. Sokszor szeretnék egyszerre két helyen lenni, és nem egyszer kellett picit Theodorat sírni hagyni, mert nem akartam félbeszakítani az aznapi első közös játékunkat Palkóval. Aztán elfog a lelkiismeretfurdalás, hogy nem "beszélgetek" eleget a kicsivel, csak a lényegre törekszem, azaz kaja, tiszta pelus és futok tovább... 

Szerencsére a kislány nem hagyja magát és már most egy kis macska módjára kiköveteli a figyelmet és, hogy ölben legyen. Nem féltem!:) 

Mindezek mellett a szívem csordultig van szeretettel és nagyon jól vagyok!