Szöul, 1988.

Az elmúlt 4 hétben - amióta TUDOM- leírhatatlanul sok érzes, gondolat, aggodalom vív közelharcot a fejemben. Egyenlőre időutazom, vissza az időben és nosztalgiázom, próbálom feldogozni, hogy felnőttem, de leglábbis azt, hogy szülő leszek. Ennek az utazásnak első megnyilvánulása az általam kívánt ételek listáján mutatkozik meg. Sajnos szinte semmilyen görög konyhaművészet (amit egyébként nagyon szeretek, és Alex anyukája szinte minden nap igyekszik valami újat és finomat alkotni) nem tud úgy lázba hozni, mint egy grízes tészta, vagy a tejbegríz, esetleg egy marhahúsleves főtt répával és cérnametéltel. A grízes tészta Alexnek is ízlett, bár először feta sajtot kért rá a lekvár és a cukor helyett... :) Óh, a Bozsoki Mamám házi kajszi lekvárjáért mint nem adtam volna ahhoz a grízes tésztához...
Na de hagyjuk is a gasztrót, mert egyrészt mire kitalálom, hogy mit is ennék tuti rosszul leszek elkészítés közben és mire az asztalra kerül az étel én már egy másik fogásról álmodozom...
10 napja egy újabb - és remélem ez az alja, ennél rosszabb nem lesz - szakaszába értem a rosszuléteknek, úgyhogy itthon vagyok, betegszabadságon és fürdőszobafogságban.
Még bizonyos hangoktól, zeneszámoktól is rosszul tudok lenni, nem is beszélve a szagoktól!!! Ó minden bűzlik, megfagyok a lakásban mert egész nap vadul szellőztetek hátha jobb lesz :)))) és az ízek csak ezután jönnek, ha egyáltalán rá tudom venni magam valamire. ..
Nem is tudom leírni mennyire várom a márciust, amikor azon kívűl, hogy kitavaszodik VÉGRE, elérjük a bűvös 12 hétet, és nem leszek (valószínű) folyamatosan rosszul, és könnyítek az (üres) gyomorom 3-4 szer naponta. Újra élvezhetem a görög és magyar konyha ízeit, a napsütést és egy kis meleget és friss, illatos tavaszi levegőt.
De amikor azt hittem, hogy a hányás és az ezzel járó kényszerpihenő a legrosszabb, tegnap reggel észrevettem 2 csepp(!) (szó szerint) vért, ott ahol nem kellenne még vagy 7 hónapig...
Akkor ez most a normális kategória? Kell-e jelenteni? Kinek jelentsem? Van ok az aggodalomra, vagy laza legyek???  "Hosszas mérlegelés" után a pánik mellett döntöttem és azonnal telefon Alexnek és a doki bácsinak. Az utóbbi hűvös, tárgyilagos hangja, hogy akkor holnap 2kor ultrahang nem segített... ahogy a kéretlen rémtörténetek is egyből max hangerőre kapcsoltak a fejemben... Egyetlen támaszom a folyamatos hányingerem, azaz nagy baj nem lehet... Biztos vidáman úszkál a kis csikóhalunk és az utolsó miliméterek választják csak el a jó erős beágyazódástól. Biztos!!!! Csak pár miliméter...
Álmatlan éjszakai vergődésemben azon kaptam magam, hogy a két kezem a hasamon és a fejemben Vitray Tamás szavai visszhangoznak...

"Gyere Egérke!!! Gyere kicsi lány!!! Ússzál !!!"

Reggel az első dolgom az volt, hogy újraéltem azt a bizonyos 1988-as szöuli olimpia 200 méteres hátuszását, gyorsan lefordítottam Alexnek, hogy átérezze:)))  és végezetül jól meg is sirattam a 14 éves Egerszegi Krisztina győzelmét. :)

A bejátszás végére az ismrős gyomorjelzéek is jelentkeztek, egy órán belül kétszer is. Azt hiszem életmben először boldogan, mosolyogva hánytam:)))

Délután az ultrahang is megerősített minket, hogy minden rendben, szépen gyarapodik és vidáman úszkál. A szívdobogása,  kétszer olyan gyors, mint a miénk.

Boldogan és bátran állok a következő hetek rosszullétei előtt, és azt hiszem így az első ijedségen túl egy lépést tettem a felismerés felé, hogy mi is történik velem.