Tekerd fel a szőnyeget

Rövid görög életem leghosszabb telét éljük…

Hideg van, havazik, esik és esik…

Már a második tavaszi munkaszüneti napot mossa el az eső.

Nyomasztó!

És hol van még a szőnyegtisztító*!!!

 *Akkor van végérvényesen tavasz, amikor feltekerjük a szőnyegeket és mennek a tisztító/raktárba.

Ez egy külön iparág (mint az esküvő/keresztelő bolt). A tisztító cégeknek van egy kisteherautójuk amivel házhoz jönnek a legények, feltekerik a szőnyegeket, raktározzák egész nyáron, kitisztítják és ősszel visszahozzák. Válság előtt fixen évente, most már hagytunk ki évet, de anyósom még sose… Rend a lelke!

 Nálunk most a gyerekek miatt nem rossz ez az évi egy alaposabb tisztítás (feltételezem/ remélem, hogy nem csak kiporszívózzák és lefújják egy kis illatosítóval) de például jogos lehet a kérdés, hogy mondjuk gyerek és háziállat nélküliek hova tisztogatnak ennyire?!

 Hát mert SENKI nem veszi le a cipőjét!!! Se vendég, se házigazda, se senki!! Alapvetően előszoba sincs… Az újabb lakásokba a bejárati ajtók mind egy nagy térbe nyílnak, ami rendszerint a nappali vagy az ebédlő. Van olyan ismerősünk, ahol a fogas, csak a fogas (cipős szekrényüket még nem láttam) a nappali/konyhából nyíló folyosó végén van a gyerekszobák után és a hálószobájuk előtt. Anyuka építész, amit csak azért jegyzek meg, mert gondolom így tuti nem emberi mulasztás történt. Az üzenet világos: kabát nem kell, cipő marad!

Ha hozzánk jönnek vendégek…

Amióta gyerek van szólok és ugyan a legtöbben kérdően Alex-re néznek („most tényleg?”) nagy nehezen engedelmeskednek, vagy nem, mondván csak kimennek az erkélyre... Bikakaka (ejtsd.: bullsitt)…  Apósom nem tudja megérteni, és mert szívből szeretem és tisztelem nem is szólok többet, mert egyszerűen NEM ÉRTI…

4 fős, előbb említett építész család hova teszi a vizes esőkabátot és a sáros/vizes gumicsizmákat??? Leveszik??? Ja, nem! Fel se húzzák, mert nem mozdulnak ki. Eső előtt, alatt és után kijárási tilalom van… de játszótérre biztos nem mennek....ők se...

Egyedül a játszótéren... UNALMAS

TÖMEG

   

Csak apa maradt mérleghintázni...

Working Girl

Több, mint egy éve, pontosabban, 16 hónapja újra dolgozom.

A félelmeimre és aggodalmaimra, hogy két pici gyerek marad „anya nélkül” azzal nyugtattam magam, hogy boldog anya = boldog család.

Sajnos a munkábaállás mindenné tett, csak nem bolodoggá… Állandó rohanás, ÁLLANDÓ lelkiismeretfurdalás, ÁLLANDÓ kimerültség, ingerültség… Meg is keseredtem, kicsit be is bedarálódtam...

irodai 

Persze voltak jó szakmai pillanatok, voltak feladatok amiket nagyon élveztem és akkor mindig jobban éreztem magam, és akkor tudtam, hogy EZÉRT nem vagyok otthon, vagyis jobban hangzik úgy, hogy EZÉRT vagyok itt (a munkahelyen).

Ha már itt tartunk nagy csalódás volt a munkába állás anyagi vonzata… Nem is gondoltam volna…

Az otthon töltött idő alatt, elsétálva a csillogó kirakatok előtt nem keveset fantáziáltam, arról a napról, amikor csakúgy megvehetek dolgokat, akár magamnak is…

Most, hogy pénzem még cask lenne egy-egy csecsebecsére,  időm nincs. Még kirakatot nézegetni se. Nemhogy válogatni, és próbálgatni. Amikor így vagy úgy akad egy kis idő (egy – egy ebédszünet) rohanok és futtába és remegve a lebukástól… semmi élvezet. Mire hazaérek  a cuccal elfog a lelkiismeret-furdalás, hogy most EZÉRT dolgozom. EZEK a rongyok miatt vagyok távol a gyerekeimtől… 90 %, hogy másnap ebédszünetbe vissza is viszem.

A legfrissebb csapás, hogy babysittert is kellett váltanunk… A fenti lelkiállapotba a projekt eleve halálra volt ítélve… el se bírtam kezdeni keresni. Nagyon szerettük az első dadát és nem tudtam elképzelni, hogy rajta és rajtam kívül más is lehetne… (persze nagyszülők és Alex is, de közülük senki nem vállal egész napos, állandó gyerekfelügyeletet)

Aztán vártam (bíztam???) hátha mégse hosszabbítják meg a munkaszerződésem és akkor minek a macera. Kijött szerencsére anyukám is segíteni és unokázni majd’ két hónapra, úgyhogy "nyertem" egy kis időt…

Aztán már nem lehetett tovább halogatni és el kellett kötelezni magunkat valaki mellett. Találtunk egy igazi görög pótnagymamát. Annak minden hozományával… Az első hónap nagyon nehéz volt! Mindenkinek. A gyerekek betegek lettek, Alex túlórázott, én szétszakadva… Bizalom szinte semmi, közös nyelv (görög) döcögött… Ő igyekezett én a kákán is csomót találtam… na nem részletezem, mert rábízni egy totál idegenre a gyerekeket, úgy, hogy én se fogadtam még 100% - an el a helyzetet…

Hosszú és hideg telünk volt… többször esett a hó… sok eső… kevés napsütés…

Mára örömmel jelentem, és írom, hogy V néni imádja a gyereket, nagyon lelkiismeretes, bír Pufival és a bizalom is erősödik. Tekintettel, hogy a lánya lehetnék, sokszor úgy is kezel, ami gyengébb napokon kifejezetten jól esik, máskor kevésbé. Tegnap Theó sírt amikor hazement. Féltékeny voltam és egyszerre volt igazolása a választásunknak és mart a szívembe.

16 hónap munka után már egész jól tudom magam érezni, már van, hogy büszke is vagyok, hogy bírom , hogy csinálom, hogy egy másik fronton is létezem.

Ma különösen.

Gyerekkori kedvenc film : Working Girl

Folyt. Köv.

Egy rózsaszín bejegyzés

A lányomról.
Aki hagyja, hogy ölelgessem, puszilgassam, bújik, hízeleg.
Aki az orromhoz dugja az orrát, simogatja az arcom, befészkelődik az ölembe és megfogja mindkét kezem, hogy fogjam közre...
Reggelente együtt készítjük a frizuráját, hagyja, hogy fésülgessem.
Akinek van saját kistáskája amibe gyűjti a kincseit és viszi magával a játszótérre. De nem úgy hanyagon. Törzshez szorított könyökkel, és testtől eltartott alkarral, ahol a könyök hajlatba simul be a táska pántja. (Jelzem, rövid életében engem még csak hátizsákkal látott)
Ha esetleg megtelne a retikül, akkor elkezdni Pufi hátizsákjának az első, pici zsebét megtölteni. Persze neki más meglepetéseket is tartogat. A minap kis mazsolákat pakolt szép módszeresen a Pufi játékautóiba…

De a legnagyobb kedvence a LABDA!!! Ennél jobb ajándék, vagy elfoglaltság nincs egyenlőre. Kicsi, nagy, kosár-, foci-, vizi-... teljesen mindegy. Van egy egész pici ami úgy fér a tenyerébe, hogy észre se vesszük, és általába órákig ott is van... Esetleg alvás közbe kigurul...

Ja és ha valami nem tetszik neki, mert ilyen is akad bőven, akkor nem kiabál, dobál vagy csapkod, mint például a nagyobb testvére, hanem úgy ahogy van és ott ahol van elfekszik és nem mozdul. Kifeszül és kinevet...

Pufival is kellőképpen Nő. Reggel, amikor ő a legjobb formájában van, és már egy jó fél órája várja, hogy végre felébredjen a Pufi, majd amikor végre színre lép, hosszan átöleli Pufi aki még azt se tudja mi van és nem is lát a csipátől, még egyáltalán nincs szerepében így megfeledkezve önmagáról a meglepettségtől visszaöleli! Ezt még nem sikerült megörökítenem, mert inkább nézem őket és olvadozok... (nem tart túl sokáig)
A másik verzió, amikor gyűlik - gyűlik benne a bosszú, de nem mer nyíltan szembeszállni a nagyobbal, inkább csak futtába jól oldalba löki és gyorsán tovább szalad - menti a bőrét... Ismét győz a meglepetés erejével és mire Pufi felfegyverkezne, ő már mosolyog ránk a lakás másik feléből.

Imádom!!!!
 

Életünk napjai

Megint eltüntem. 5 hónap telt el a legutolsó írásom óta és még csak fel se tűnt. Ez a blog sok felé célt szolgál és szolgált az életemben, többek között terápiás, kommunikációs… Hát a jó hír, hogy jól vagyunk, a rossz hír, hogy nincs időnk, nem jól lenni… Azt hiszem ahol most vagyok azt hívják MÓKUSKERÉKNEK.

 Vannak pillanatok amiket örökre a lelkembe akarok zárni, mert olyan jók! Mert van már párbeszéd, van vélemény, van CSALÁD! Már letudunk ülni együtt az asztalhoz és akár 5 percig mindenki a helyén marad… Van újra esténk… Akár 6 óra alvás egyhúzamban.

 

Vannak rossz napok. Hisztis gyerekek, elhúzódó vírusok és elhúzódó munkaórák. Nem alvás, nem evés…

 

Nincsenek nagy kalandok, nincsenek csajos napok, nincsenek görbe esték, nincsenek wellness hétvégék, nincsenek ágyban töltött esős vasárnapok, világmegváltó beszélgetések.

 Ami alap, hogy csordultig van velük a szívem, olyannyira, hogy kicsit mintha ki is zártam volna a világot, még azt is ami beférne.



 

Pavlos 3.

Ma három éve...
Három év.

Kisbabából kisfiú lett.
Ha megkérdezi nagykorába milyen kisbaba volt, mit is mondanék neki...

Egy éves koráig nem aludta át az éjszakát, hogy két éves koráig minta alvó legyen. De amióta testvére született egyszerűen megőrült, már ami az alvást illeti. Egy éve nem sikerül átütő sikereket elérnünk. Kitartó.
Mindig mindent megevett (MINDENT), nagyon ügyes és mozgékony, a csúzdára előbb mászott menetiránynak ellenkezőleg, mint csúszott le rajta.
Sokáig cumizott, nem lett alvós játéka (valószínű, mert engem használ erre a célra. khm), későn kezdett kommunikálni, odacsapott más gyerekeknek, a kedvencei a séta és a kertkapuk nyitogatása.
A kismotor sokkal később fogta meg, mint a kortársait és tiszavirág életű volt a motorozós korszak. A roller még annyira sem jött be. A futóbicikli nagyon, de túl gyors vele, uh azt mi nem erőltetjük...
Sokszor szó szerint a falra mászott.
Nagyon szereti a vizet, a tengert.
Vakmerő.

Nem túl mosolygós, barátkozós. Az újdonságot nem kedvelte és nem kedveli. Új embereket nagyon lassan és szelektíven fogad bizalmába. Nagyon lassan! Vannak családtagok, akiket születése óta rendszeresen látott és mostanra, mosolyog rájuk egyáltalán, vagy vesz akár tudomást róluk!
Nem bújós, nem hízelgős.
A pelust úgy hagytuk el, hogy egy reggel azt mondta nem kéri többet. Majd pár nap múlva rám szólt, hogy éjszakára se kéri.

Újabban nem lehet neki mesét olvasni, mert vagy két oldal után megunja, fel áll és szerel kicsit, vagy ő akar mesét olvasni. Ha hosszabb időt el is töltünk egy könyv felett, akkor azzal, hogy minden kis részletet a képen átbeszélünk. Minden könyvébe van egy-két kép ami megfogja és ahhoz kell újra meg újra visszatérni. (ahol sír a maci, ahol beragadt a majom a sárba, ahol ott a kalapács, ahol sír a sárkány, ahol csavarhízó van...stb)
A TV/DVD mesék se hatották meg, vagy kötötték le. Kivéve a Dorás mese. Az egy éve töretlen siker. Reggelente 20 perc. Hétvégén dupla epizód.
1 éves kora óta a szerszámok a kedvencei. Ő egy "mastoras", azaz mesterember. Olyannyira, hogy amikor tegnap átadtuk a szülinapi ajándékait, amik javarészt a tűzoltó koncepció köré épültek, sírva kiszaladt a szobából, hogy ő egy mastoras és semmi más, és NEM tűzoltó!
Nagyon fél a farkastól.
A földön alszik, most már egy kis matracon, de sokáig simán a szőnyegén, még lepedőt se engedett maga alá tenni.
Imád mezítelenül lenni (ez persze az éghajlatnak is köszönhető). Hazeérünk valahonnan és az előszobába a cipőel együtt mindent levesz magáról.
Lecsavart tetejű pici cumisüvegből issza a kakaóját, szívószállal. A vizet egy zöld pohárból. Ettől eltérni nem lehet.

Nagyon sokszor elalvás előtt elmondom neki, hogy szeretem. A minap elalvás előtt odasúgta nekem, hogy "szeretlek" és "jóbarátok vagyunk''...

Arra nincsenek szavak, hogy nekem ő mit jelent! Ha meg is találnám, se írná le azt az ezer féle érzést, amit egy átlagos nap átélek vele.

Ha ezt valha olvasni fogod drága szőke-kék-szemű görögöm, röviden azt szeretném, hogy tudd: NAGYON BÜSZKE BAGYOK RÁD és IMÁDLAK!