A 17. napi ruha együttes összeéllítása volt az eddigi legnehezebb, mert ez volt az a "szerelés" amiben
az első görög állásinterjúmra mentem... Állandó dilemma(m), hogy állásinterjúra mibe menjen az ember. Legyen alkalomhoz illő, de ne túl sok (végülis nem a miniszterelnöki , vagy az év titkárnője állásra pályázok), ne túl kevés ... de legyek "én", legyen kényelmes...stb stb. Végül a sötét farmer voltam "én" és a fehér ing - mint örök klasszikus - adta meg az esemény hivatalosságát... (A sálat levettem).
De ha már "az eseménynél" tartunk... Interjúra menni mindig stresszes és azt hiszem nem lehet hozzászokni. Elmondhatom magamról, hogy közepesen tapasztalt interjúzó és interjúztató vagyok, leginkább az utóbbi, amit 5 éve aktívan űzök. Tegnap mindennek ellenére úgyanúgy izgultam, mint a legelső állásinterjúmon.
A megfelelő öltözék kiválasztása mellett, azért van még pár részlet, amire érdemes felkészülni, annak ellenére, hogy tuti recept nincs:
- Tanulmányozni a saját önéletrajzunkat, átgondolni, hogy a kérdező mikre kérdezhet rá. Nem egy nagy tudomány ez, és akár egy gyors internetes böngészéssel az ember megtalálja az esetek 90%-ban feltett kérdéseket. (Nem azért nem kérdeznek mást vagy máshogy a HR-esek mert hülyék, hanem mert tényleg ezekre a kérdésekre adott válaszok tartalma és minősége érdekli őket. Nem több és nem kevesebb)
- Érdemes az önéletrajzot nem csak átolvasni, de a saját szavainkkal összefoglalni (RÖVIDEN ÉS LÉNYEGRE TÖRŐEN). Egy - egy állásnak, vagy pozíciónak mi volt a lényege, mi volt benne az új egy korábbihoz képest és mi volt benne a kihívás. Ez arra a szintén klasszikus kérdésre készít fel minket, hogy "Foglalja össze pár mondatban az eddigi tapasztalatait?" vagy a szintén örökzöld "Mit kell Önről tudni?". Amilyen egyszerűek ezek a kérdések, a rájuk adott válaszok mégis annyira nehézen jönnek, és a legtöbb esetben nem is sikerül rájuk válaszolni... Láttam nem egyszer tapasztalt szakembereket az ilyen típusú kérdéseken összezavarodni, majd "szakszerűen" visszavágni, hogy ez egy internetes kérdés... Hát persze hogy az, de mi is a válasz... kik is vagyunk szakmailag... Mit tudunk és mit szeretnénk... Ez a jó válasz lényege és egy sikeres interjú bevezetése.
- Mondanom sem kell, hogy érdemes frissen és kipihenten az interjúra érkezni. Ha nagyon izgulunk a kávé helyett kamilla teát igyunk. A kávé és az adrenalin keveréke mindenféle kellemetlen mellékhatással járhat a hascsikarástól, a vörös fejen keresztül az erős szívverés ... stb stb. Egyik sem segít.
- Legyünk határozottak, őszinték, de egyiket se vigyük túlzásba...
- Aki hajlamos a történeteket Ádámtól és Évától kezdeni, különösen figyeljen arra az interjún, hogy mindig a kérdésre válaszoljon, nem kell a sztorizás. Ki? Mit? Kivel? Miért? Mikor v. Mennyi idő alatt? Mi lett az eredménye?
- Semmi esetre se alkossunk (negatív) véleményt volt v. jelenlegi munkatársakról, vezetőkről.
- Az interjúzás egy társas érintkezés, és mint olyan (sajnos vagy szerencsére, attól függ) nagy szerepet játszik benne a kémia, a szubjektivitás. Ezt igyekszik a HR tudomány minimálisra csökkenteni, de önámítás lenne azt mondani, hogy nem létezik...
- A visszautasítás.... Nehéz dió....de sok esetben olyan tényezők játszanak benne szerepet, amikre nem is gondolnánk. (Szerencsés esetben az interjúztató ezt pontosan meg is osztja az illetővel). Nem kifogás, de emberi gyarlóság, hogy nem szeretünk rossz híreket közölni ... De ne magunkban keressük a hibát!!!! Előfordulhat, hogy valaki minden elvárással rendelkezik a meghirdetett állás betöltéséhez, de a meglévő csapat tagjainak/ leendő főnök személyisége ahova érkezne más típusu embert kíván. Végül, de nem utolsó sorban, igenis létezik az a verzió is, hogy valaki túl jó egy állásra és azért utasítjék el, mert szinte biztosra lehet vélni, hogy rövid időn belül előléptetést és mégrosszabb (a cégnek) fizetésemelést is fog kérni/érdemelni. Az ún. makro környezeti tényezők perdöntőek... Egy - egy visszautasítást NE éljünk meg kudarcank, mert csak megkímél minket egy még nagyobb csalódástól és teret nyit megtalálni az igazi IGAZIT.
Még hosszasan sorolhatnám, de az egész álláskeresés lényegét az eddigi legkedvencebb főnököm fogalmazta meg a legfrappánsabban:
"Állást/munkatársat keresni olyan, mint házastársat"
Van szerelem első látásra, van aki 20 évesen férjhez megy és gyémánt lakodalmat ül, de van aki hosszan keresgél esetleg el is kell válnia egyszer (kétszer), míg végül megtalálja élete párját. Az őszinteség azért fontos(itt is), mert ha nem vagyunk tisztában magunkkal, a céljainkkal és, hogy mit várunk el egy munkahelytől/munkatárstól a kudarc és csalódás borítékolható! Ha valami "bűzlik" már az első pillanatban, nem szabad erőltetni. Nem lesz jobb, sőt... Az interjún mindkét(!) fél a legjobb formáját igyekszik mutatni... Igen, van hogy kompromisszumot kell kötni, de nem mindegy milyet és mennyit még akkor se ha a MENNYIÉRT-re a válasz felülmúlja az elvárásainkat...
Ha már aláírtuk a munkaszerződést, de nem az állás nem az amire számítottunk, meddig maradjunk, hogy "jól mutasson" az önéletrajzunkban?
Erre a kérdésre, egy több, mint 20 év tapasztalattal rendelkező felsővezető azt mondta nekem: "Sokkal nagyobb bátorság kell, ahhoz, hogy feláljunk 3 hónap után, hogy köszönöm, de ez nem nekem való, TÉVEDTEM, mint sem lapítani 1-2-3 évig és vágni a centit."
Az egész elmélet, ami a válságos időkben sokkal nehezebb, mert nagy a tét, hitelek, igények, család, stb stb... Nem ritkán megtépázott önbizalom, ami ROMBOL....
De csak úgy, mint egy szerelmi csalódás után, itt is fel kell állni, az élet megy tovább, össze kell szedni magunkat, önbizalmat kell meríteni, majd tiszta fejjel és (szóismétlés) ŐSZINTÉN leírni egy nagy fehér papírra, hogy igazából mit várunk el egy következő munkahelytől, (újra)megírni az önéletrajzunkat, magunkba nézni, hogy kik vagyunk, miben vagyunk jók és mit nem szerettünk az eddigi munkánkban. Ezek után kezdjünk TUDATOSAN keresni. Hívjunk fel ismerősöket, barátokat, hogy mi a helyzet, mit keresünk és tudnak - e esetleg segíteni. Ha ismerőstöl kérünk szívességet különösen fontos, hogy el tudjuk neki világosan mondani mit keresünk. Ne használjuk a "bármi érdekel" mondatot, mert ez úgysem igaz...
És végül, de nem utolső sorban meg kell csókolni pár békát, amíg az egyikből királyfi/lány nem lesz...
A kimerítő bevezető után, mi is történt velem tegnap az interjún...
10 perccel korábban érkeztem, egy nagy kávé után, ami köztudottan vízhajtó, és az interjú (2,5 órás) végén már alig bírtam egyhelyben ülni... Miután bátran beleírtam az önéletrajzomba, hogy kezdő szinten beszélek görögül, egy bizonyos ponton az interjúztatóm tesztelte is a tudásomat. Hát igen, lehet, hogy hatékonyabb lett volna a kávé helyett két kupica pálinkát inni...Szerencsé(m)re a rövid görög kitérő, "csak" felmérni hivatott, hogy milyen szinten is állok igazából, a nyelvtudást illetően. (Engem közben és azóta is erős lelkiisemeret furdalásom gyötör, hogy mennyi minden mást csináltam/ok a görög házim helyett)...
A jó hír, hogy van remény!!! Van egy lehetőség, ami nagyon is érdekel, és "beneveztek"...
Jelen állás szerint, a háború megnyeréséhez még előttem áll három forduló:
Egy on-line személyiség és logikai teszt - AAAAAAA (Utálom!!!) - Ha sikerül és nem derül fény komoly pszihológiai vagy logikai hiányosságokra,
Egy újabb interjú, ha az is sikerül,
Egy csoportos helyzet gyakorlat/ magyarul: Assessment Center/
A tesztet tegnap este már meg is csináltam (vaciláltam, hogy egy pohár borral öljem az adrenalint, de végül a kamilla tea mellett döntöttem). Izgulok, hogy mennyi logika is kell, a betölteni kívánt álláshoz és a teszt alapján én ebből mennyivel rendelkezem... hm...
Na hát itt tartok... Nézegetem a telefonom... Be van - e kapcsolva, van-e rendes térerő, csörög-e rendesen... A szokásos tünetek, amikor az ember VÁÁÁÁR....
***FOLYT.KÖV.***
UI: A "fél" macskánk, Bella ma reggel velünk reggelizett :))))
