Tegnap este

Miután egyre többen kérdezitek látok-e magamon változást... Hát nem sokat, de az a kis puffadás egy ambiciózus kezdet. :)

Jó hétvégét Mindenkinek!

Egy kis Athén

Ez az első görög telem - mármint, amit megszakítások nélkül - itt töltök. Nem panaszkodom, az otthoni mínuszokhoz képest az itthoni 0 és 10 fok közötti hőmérsékletek barátságosabbak. Bár csak most értem mit jelent a nyirkos hideg. Nem jó!!! És a lakásokat nem divat úgy befűteni, mint otthon...

Azért a nap legalább hetente egyszer kisüt. És mégis, vagy pont ezért... A tél és Athén. Nálam nem fér össze. Nem idevaló a hideg, nyirkos idő.  Itt minden és mindenki szabadtéri, és arra van rendszer kitalálva, hogy jó idő legyen. Erkélyek, terszok, strandok, kávézók, éttermek, frappék... Motorozás. Azt hittem, csak én, a hideg téllel és havazással elkényeztett közép-európai nem találom a helyem és nem érzem át az athéni tél romantikáját. Aztán nagy megfigyelésbe fogtam és megállapítottam, hogy a többi athéni se talalja a helyét a télben, és ugyanazt csinálja, mint nyáron csak kicsit több ruhában. Alex szüleivel és azok barátaival például egy napos februári szombaton STRANDOLNI mentünk. A starnd nyitva volt, belépőt is fizettünk és rajtunk kívűl is voltak a parton. Rajtam kívül MINDENKI úszott a tengerben, napozott, kocogott, strand teniszezett (raketes: kortól és nemtől független, görög nemzeti sport, faütőkkel püfölnek egy teniszlabdát a strandokon.) Én a téli toll kabátomba bagyulálva próbáltam átmelegedni a napon...

Starndolás után ebéd egy tengerparti tavernába, ahol "meglepő" módon voltak, akik a szabad ég alatt ebédeltek, immár azért nagykabátban.

A kedvencem az athéni télben, valószínű azért, mert a tavaszra, nyárra emlékeztet, a roskadozó citromfánk az udvarban. Ebben minden nap gyönyörködöm.

Addig is éljen a karnevál!!! Ha meghívást kapnék egy maszkabálba eszkimónak öltöznék! És Ti?

Puszi.

Szöul, 1988.

Az elmúlt 4 hétben - amióta TUDOM- leírhatatlanul sok érzes, gondolat, aggodalom vív közelharcot a fejemben. Egyenlőre időutazom, vissza az időben és nosztalgiázom, próbálom feldogozni, hogy felnőttem, de leglábbis azt, hogy szülő leszek. Ennek az utazásnak első megnyilvánulása az általam kívánt ételek listáján mutatkozik meg. Sajnos szinte semmilyen görög konyhaművészet (amit egyébként nagyon szeretek, és Alex anyukája szinte minden nap igyekszik valami újat és finomat alkotni) nem tud úgy lázba hozni, mint egy grízes tészta, vagy a tejbegríz, esetleg egy marhahúsleves főtt répával és cérnametéltel. A grízes tészta Alexnek is ízlett, bár először feta sajtot kért rá a lekvár és a cukor helyett... :) Óh, a Bozsoki Mamám házi kajszi lekvárjáért mint nem adtam volna ahhoz a grízes tésztához...
Na de hagyjuk is a gasztrót, mert egyrészt mire kitalálom, hogy mit is ennék tuti rosszul leszek elkészítés közben és mire az asztalra kerül az étel én már egy másik fogásról álmodozom...
10 napja egy újabb - és remélem ez az alja, ennél rosszabb nem lesz - szakaszába értem a rosszuléteknek, úgyhogy itthon vagyok, betegszabadságon és fürdőszobafogságban.
Még bizonyos hangoktól, zeneszámoktól is rosszul tudok lenni, nem is beszélve a szagoktól!!! Ó minden bűzlik, megfagyok a lakásban mert egész nap vadul szellőztetek hátha jobb lesz :)))) és az ízek csak ezután jönnek, ha egyáltalán rá tudom venni magam valamire. ..
Nem is tudom leírni mennyire várom a márciust, amikor azon kívűl, hogy kitavaszodik VÉGRE, elérjük a bűvös 12 hétet, és nem leszek (valószínű) folyamatosan rosszul, és könnyítek az (üres) gyomorom 3-4 szer naponta. Újra élvezhetem a görög és magyar konyha ízeit, a napsütést és egy kis meleget és friss, illatos tavaszi levegőt.
De amikor azt hittem, hogy a hányás és az ezzel járó kényszerpihenő a legrosszabb, tegnap reggel észrevettem 2 csepp(!) (szó szerint) vért, ott ahol nem kellenne még vagy 7 hónapig...
Akkor ez most a normális kategória? Kell-e jelenteni? Kinek jelentsem? Van ok az aggodalomra, vagy laza legyek???  "Hosszas mérlegelés" után a pánik mellett döntöttem és azonnal telefon Alexnek és a doki bácsinak. Az utóbbi hűvös, tárgyilagos hangja, hogy akkor holnap 2kor ultrahang nem segített... ahogy a kéretlen rémtörténetek is egyből max hangerőre kapcsoltak a fejemben... Egyetlen támaszom a folyamatos hányingerem, azaz nagy baj nem lehet... Biztos vidáman úszkál a kis csikóhalunk és az utolsó miliméterek választják csak el a jó erős beágyazódástól. Biztos!!!! Csak pár miliméter...
Álmatlan éjszakai vergődésemben azon kaptam magam, hogy a két kezem a hasamon és a fejemben Vitray Tamás szavai visszhangoznak...

"Gyere Egérke!!! Gyere kicsi lány!!! Ússzál !!!"

Reggel az első dolgom az volt, hogy újraéltem azt a bizonyos 1988-as szöuli olimpia 200 méteres hátuszását, gyorsan lefordítottam Alexnek, hogy átérezze:)))  és végezetül jól meg is sirattam a 14 éves Egerszegi Krisztina győzelmét. :)

A bejátszás végére az ismrős gyomorjelzéek is jelentkeztek, egy órán belül kétszer is. Azt hiszem életmben először boldogan, mosolyogva hánytam:)))

Délután az ultrahang is megerősített minket, hogy minden rendben, szépen gyarapodik és vidáman úszkál. A szívdobogása,  kétszer olyan gyors, mint a miénk.

Boldogan és bátran állok a következő hetek rosszullétei előtt, és azt hiszem így az első ijedségen túl egy lépést tettem a felismerés felé, hogy mi is történik velem.

Deus ex machina...

 "Immer wenn Du denkst es geht nicht mehr, kommt von irgendwo ein Lichtlein her" (a nagymamám konyha falán lógó hímzésről)

Hozzánk ezúttal váratlanul egy különleges "Lichtlein" jött irányt mutatni. Úgy 8 hete. Azóta növekszik és fejlődik, egy kis (khm - sok) hányingerrel és egyenlőre jó sok (fölösleges) aggodalommal fűszerezi a mindennapjaimat. 2 cm-nél is kisebb, kis csikóhal forma, de már dobog a szíve! És bennem úszkál... Hihetetlen!!! :)))))


Nem nagyon találom a szavakat egyenlőre, de ígérem jönnek a részletek is...

Jó hétvégét!

Családi állapot: HÁZAS - Már 1 éve!!!!!!

Napra pontosan egy éve mentem férjhez.  365 napja FELESÉG vagyok :))) Még mindig hihetetlen.... Feleség... Férj... Férj és Feleség... Nagy szavak ezek... 

Mit is írhatnék erről az egy évről...

Más volt-e, mint az esküvőt megelőző 3 év? Változtak az érzéseink egymás iránt attól, hogy házasok vagyunk? Jobb lett-e az életünk, attól, hogy 2 országban is családként vagyunk már nyilvántartva? A saját válaszomat ismerem, de a nagy napra tekintettel megkérdeztem a férjemet is, hogy érez-e változást...

NEM, nem változott semmi.

Ez Alex esetében különösen örömteli, mert nem szereti a változást és már kapcsolatunk hajnalán kifejtette az egész férfitársadalom nevében, hogy a nők milyen csalfák, mert addig szépek, kívánatosak, hízelegnek és kedveskednek csak egy férfinak, amíg az 1. el nem veszi feleségül, majd 2. nem járul hozzá a gyermekáldáshoz. Amint ezt a két dolgot véghez vitte, már "csak" egy két lábon járó pénztárca szerepe vár rá, és egy zsörtölődő molett asszony, aki valaha spontán volt és laza, minden kalandra kapható, aki nevetett a viccein és felnézett rá. Szóval Alex és a vele kapcsolatban álló férfiaknak ez  (volt?)a véleménye, rólunk hízelgő macskákról  kedveskedő arákról, és ara jelöltekről... Azt hiszem a fentiek tudatában jogosan vehetem bóknak, hogy a teória az 1. pontot illetően nem igazolódott be, és én ugyanaz a lány vagyok, mi több, ő ugyanazt a lányt látja bennem, akit a sose-nősülök-meg elveit feladva egy vakmerő pillanatban megkért...

Az én verzióm? Igen, (még mindig) nevetek a viccein, igyekszem nem elmackósodni és nem növesztettem még bajuszt se, a lábam is csak akkor látható számára, ha frissen szőrtelenített... ő cserébe olvassa a rezdüléseimet és őszintén érdeklődik a napi hogylétem felöl, hisz bennem és önbizalmat ad, nem utolsó sorban minden konyhai kíséretemet lelkesen fogyasztja és reklámozza...

Hogy minden áldott nap boldog kis feleségként ébredek-e és Alex az első és utolsó gondolatom?  NEM. 

Ebben az elmúlt egy évben sok mindenen keresztül mentünk. A végkifejlet, azaz a mai állás szinte pontosan ugyanaz, amit tavaly ilyenkor kívántunk magunknak: egy fix pontot az életünkben, egy fészket. Abban állapodtunk meg, hogy vagy az én országomban élünk vagy az ővében, és a kettő közül amelyik ország kedvezőbb lehetőségeket teremt oda megyünk.

2 hónappal a "jóban rosszban" után kiderült, hogy Görögország nyert, Alex költözött Athénba előkészíteni a terepet, amíg én maradtam Budapesten felszámolni az ottani tiszavirág - életünket. De a költözés semmi se volt azokhoz a hónapokhoz képest, amikor a fejemben még visszhangzottak a horror történetek, hogy mi minden történik egy külföldi lánnyal, egy görög családban, és milyen metamorfózison megy keresztül egy görög férj hazai pályán, kitört a görög válság pánik és én a görög férjemmel és görög családommal nekiálltunk felújítani. Rémhírek a TV-ben, stressz az új munkahelyen, az életünk 5 négyzetméteren és 3 vendég polcon, söröző munkások a leendő otthonunk romjain, és a kezeink közül rohamosan elfolyó eurók...
Kiderült, hogy erre a mennyiségű feszültségre (is) egész máshogy reagálunk és míg nekem kétszer annyi mondanivalóm lesz, amit ki KELL adnom magamból (most már értitek miért van ez a blog :)))))), elkezdek végletekben gondolkozni, megszűnnek a színek és feket lesz minden vagy fehér, igen vagy nem. Ja és az amúgy se híres türelmem is egyenletes ütemben közelít a nullához.

Sok esetben  - Alex legnagyobb örömére - a feszültségek gyökere abban rejlik, hogy ő mennyire szeret, pontosabban mennyire tudja azt nekem kimutatni .... Ezzel szöges ellentétben ő csöndbe burkolózik, bezárkózik, nem érti, hogy miért lesz attól könnyebb, ha beszélgetünk / MEGBESZÉLJÜK ... 
Ebből a süket állapotból kölcsönös "cselek" után idővel sikerült MEGHALLANI a másik IGAZI mondanivalóját, de most őszintén, tegye fel a kezét, aki egy agyvérzés közeli pillanatban ráér "cselezgetni" és férj / feleség-kód-fejteni...
Pedig megéri, mert a megoldás mindig olyan egyszerű volt... Csak egy kicsit kellett a másik fejével gondolkozni, és belegondolni milyen is lehet most neki... Általában egy mondat (a jó mondat:)) elég.

A jó hír, hogy mi most már ezt is tudjuk... :)))) és biztos helyen tároljuk a másik A.M.I.E.G. (akármit mondok igazából ezt gondolom) kódját...

És a nap szellemében egy kis összefoglaló, hogy mit csináltunk 8760 órával ezelőtt....

 

   

  

Frank Sinatra (és egyben a nyitó táncunk) szavaival és dallamával zárom az évvfordulós megemlékezésemet!