2012/10/04

A keresztelőd

Drága Egyévesem!

Mivel nem feltételezem, hogy emlékszel az első születésnapodra, amin meg is kereszteltünk, itt és most elmesélem!

2012. szeptember 15. Szombat.

Ünnepi reggelivel kezdjük a napot, itt van velünk a Mami is Pécsről, pont, mint egy évvel ezelőtt, amikor megszülettél!

A hétvégére viharjelzés van érvényben, ami ránk, a szüleidre elég nagy nyomást gyakorol, mert az egész nap a templomot leszámítva, szabadtéri és csak nyáriruhákkal készültünk. Ezt csak azért említem meg, mert háromszor leszel átöltöztetve a nap folyamán.

Reggeli és a játék után szerencsére, jól elfáradtál, úgyhogy a templomba menet szunyókálsz egyet, aminek nagyon örülünk, mert hosszú nap áll még előtted!

A templom előtt már gyülekeznek a vendégek, és 11 órakor elkezdődik a keresztelőd! Kipihent vagy és kiváncsi, forgolódsz és nézelődsz, nem zavar a felhajtás. 

A szertartás első része, amikor a templom ajtóban a pap kimondja -elvileg- életedben először a nevedet és a keresztszüleid elmondanak a nevedben egy imát. Miután ez a kinyilatkoztatás megtörtént beléphetünk a templomba és kezdetét veszi a keresztelő maga.



Miközben a pap megáldja az olajat és a vizet mi lemezítelenítünk és a keresztelő dézsa egyik oldalán állunk. Szembe veled a keresztszüleid, akik - miután a pap bekente a szemhéjad, füled mögött, kézfejed, lábfejed, mellkasad és hátad olajjal - beolajozzák az egész tested. (Az olaj megvéd a bűnöktől és a kísértéstől az életed során.)
Az olajozás után jön a víz. A pap háromszor a nyakig beleültet a medencébe és a fejedet is lelocsolja, ami lemossa a (még nem létező) bűneidet. Csak ennél a résznél sírdogálsz kicsit, pedig nagyon kedves veled! (Más gyerekeket le nyomnak simán a víz alá) Ennél a papbácsinál házasodtunk össze, talán ezért is gyengédebb...




A keresztszüleid kezébe adnak egy szép, új, fehér lepedőbe. Itt levágnak 4 kis tincset a hajadból - ez a te ajándékod az Úrnak, hogy az egyházába fogadott.

 Felöltöztetünk, először ünnepi alsóneműbe és kis sapkába, ami az olajat felszívja, utána pedig a fehér öltönyödbe.


A nyakadba akasztják a következő ajándékodat, egy aranyláncot kereszttel és háromszor körüljárjuk az oltárt, kvázi örömtáncot járunk a nevedben.



A szertartás a végéhez ért, kezetcsókolunk a keresztszüleidnek, és a papnak, meghallgatjuk az áldást és végre visszakaplak a kezembe!!!
 Hogy aztán tovább is adjalak ....

 És tovább...
Míg végül jöhet az ebéd! A Bakalogatos, alimosi, taverna kerthelysége nagyon kellemes, süt a nap, de nincs túl meleg, kellemes szél fúj.

Pikk pakk el is lalszol...
 És csak alszol és alszol, amíg mi eszünk, iszunk, beszélgetünk...



Próbálunk várni a tortáddal, hogy te fújhasd el a gyertyádat, de vannak vendégek akik már mennének, így egy alvó Pavlos mellett énekelünk és én fújom el a gyertyádat.
Később, amikor felébredtél persze a Mami megetetett egy kis szelettel:)))


Ébredés után, újult erővel veted bele magad a forgatagba, feltérképezed a tavernát és a tágabb környezetét, galambokat hajkurászol, játszol a többi kisgyerekkel, vagyis inkább együtt csináljátok a fenti tevékenységeket! Nagyon jól érzed magad!

Sőt még azt is "kibírod", amikor a taverna után átmegyünk pár "maradék" vendéggel, azaz a kemény maggal, a Skipper bárba egy-egy italra.
A nagymamák, pláne a magyar Mami nélkül nem ment volna ilyen könnyen, mert így én is sokat ünnepeltem,  beszélgettem. Te ugyanis nem ülsz egyhelybe, állandóan menni akarsz, futni, mászni, megkóstolni és valakinek mindig a nyomodban kell lennie!

Este 7-kor indulunk haza, kibontogatjuk a szuper ajándékaid és autómatikusan megfürdetünk! Már a vízben ülsz amikor eszembe jut, hogy a keresztelő után három napot várni kell (ett volna)... Khm.... Azzal vigasztalom magam, hogy a fürdővized nem engedjük le a lefolyóba, hanem a szokásnak itt már eleget téve, a virágokra öntjük.
Úgy alszol, mint egy kis angyal, reggelig!!!
Gyönyörű nap volt, és te szuperül bírtad, nagyon nagyon büszkék voltunk (vagyunk) Rád!!!!!
 

No comments:

Post a Comment