Megkésve bár, de törve nem, bemutatom az ELSŐ családi hosszúhétvégénket, amire még februárban került sor, a csodás Kalavryta hegyi faluba és síparadicsomba. Kalavryta a peloponnészoszi félsziget északi részén van, Pátrász felé, Athéntól kb. 2 órányira, a tengerparttól 20 percre.
Érdekes, hogy mennyire megszépíti az idő az emlékeket, és csak most kép rendezgetés közbe jöttem rá, hogy milyen jó kis hétvége is volt, és, hogy nagyon is itt a helye a blogon a lassan gyűlő görögországi tájak bemutatása címkénél.
Ha hazaérkezés után kérdeztek, azt mondtam volna, hogy gyerkőccel, majd 3 - 4 év múlva utazunk bárhova legközelebb. Túl hideg van a szálláson, vagy túl meleg, fürdessük vagy ne, hol is aludjon (szállodai kiságy, babakocsi mózeskosara, vagy velünk az ágyban - mondanom sem kell, hogy az utóbbi lett belőle:))
Síelni nem is, de vonatoztunk hegyen-völgyön át, tavernáztunk és megnéztünk minden helyi nevezetességet.
Kalavryta arról (is) híres, hogy egy itteni kolostorból indult az 1821-es szabadságharc a sok évszázados török uralom ellen.
A második világháborúban a német megszállás allatt a kalavrytai partizánok elfogtak és megöltek 81 katonát, amiért cserébe a megszállók a település összes 14 év feletti férfi lakosát (közel 700), város melletti mezőn agyonlőtték és a fenti kolostort (az ország szabadságharcának a jelképét) felgyújtották.

Görögországban nem túl elterjedt a vasút, ezért megy nevezetesség számba
a Kalavrytát a tengerparttal összekötő kisvasút, amit 1885-ben olasz
mérnökök építettek és az útvonal olyan, mintha az ember Svájcban lenne.
| a kisvasút |
![]() |
| kalavryta a völgyben |
![]() |
| háttérben a havas hegycsúcsok |

No comments:
Post a Comment