"Először egészen másképp lesz.
Másodszor, úgy ahogyan a szülők gondolják.
Harmadszor pedig minden magától kialakul."
(A bába válaszol c. könyvből. Stadelmann, Indgeborg.)
Tegnap körbevezettek minket a kórházba, ahol szülni fogunk. Megnézhettük minden helységet, ahol eséllyel megfordulhatok. A legnagyobb hatással - érthető okokból - a szülőszoba volt rám, és egy angolul nem beszélő, pökhendi nővér, mert megkérdeztem, hogy ha ott van annyi gép a szobába (a babának is meg nekem is), akkor szülés után miért viszik el a babát egy másik szobába és nem lehetne, hogy a gyerekorvos jönne ide, lesz elég baja a gyereknek úgyis??? Aztán egyre hangosabban ismételgette, hogy meg kell melegíteniük a babát és azért viszik el... Hát nem vagyok egy Geréb Ágnes, de nem az anyja mellén a helye??? Hozzanak egy rohadt takarót neki, vagy tekerjék fel a légkondit a mínusz 17 fokról... Szóval lesz ott még pár köröm azt hiszem. A bábánk mellettem állt és értette mit akarok- ergó nem vagyok teljesen UFÓ. A diskurzus végén csak annyit kérdezett a nővérke, hogy "első baba, ugye?"... Hát igen, és mint ilyen szeretnék élni a hisztis először szülő nő minden jogával. :))))
Ahogy haladunk előre a terhességgel, egyre valóságosabb a szülés. Az ember olvas mindenfélét. Hall mindenféle történetet, élménybeszámolót... Manapság a szülés is egy árucikk lett, amit lehet kérni kékbe, zöldbe, lilába. Földön, vizen, levegőben. Az információ mennyisége ami egy kiváncsi, még rosszabb, bizalmatlan kismamára hárul feldolgozhatatlan... Csak két élménybeszámoló, ízelítőül...
Az egyik kolleganőm annyit izgult a terhessége alatt, és nem bírta már idegekkel, és nem akarta a vajúdást, megbeszélte az orvosával, hogy X hónap Y napján reggel 9:00-kor császármetszés. 10:00 - kor kezében a babával. Mindketten nagyon jól vannak, és boldogok. (És a babának soha sem kell horoszkópra és asztrológusra költenie)
Egy másik ismerősöm múlt héten szülte meg a kisfiát a lakásukban, egy bábával, egy segítővel és a férjével. Ott is öröm boldogság, mindenki jól van.
Én valahogy a kettő közé sorolnám magam. Igazából nem tudnám elképzelni az otthon szülést, és azt hittem a kórház szag és sok köpenyes alak majd megnyugtat és biztonságot sugall a nehéz percekben, órákban. Nem utolsó sorban náluk van a fájdalom csillapítás kulcsa is.
Az se segít jelen esetben, hogy szerencsémre még nem voltam igazán kórházban. Akkor utoljára talán, amikor én születtem. Megvan a vakbelem, a mandulám, a fogaim... stb. Nem tudom milyen a fájdalom küszöböm és még mindig félek a tűktől, vértől stb.
De vissza a történethez: A kórházunkban nincs külön vajúdó szoba és aztán szülőszoba. Csak szülőszoba. Nem tologatnak jobbra-balra. Egy közepesen hosszú folyosóról nyílik tizenvalahany szölőszoba. Kisebb a normálisnak számító szüléshez és nagyobb a macerás eseteknek. Szóval a szülőszobába belépve (a normálisat mutatta meg a kedves nővér) (lásd kép, amit a kórházunk honlapjáról kalózkodtam le) összeszorult a gyomrom, elkezdtem izzadni és amikor kifelé menet mégegyszer bekukkantottam akkor már a könnyeimmel küzködtem és legszívesebben sírva elrohantam volna. Alexre a frászt hoztam a hirtelen sápadtságommal és az üveges tekintetemmel, amint éppen könnyeimet nyelem le. Egész este ment itthon a vallatás, hogy mi történt, és hogy ő most komolyan aggódik, hogy én majd az utcán fogok megszülni, mert képesnek érez nem bemenni a kórház kapuján, az előbb látott tekintetem alapján. Nem tudom mi történt... Lehet, hogy csak a felismerés volt rám ilyen hatással, hogy ilyen közel vagyunk, hogy szülőszobát látogatunk. Vagy a sok műszer, kapcsoló gép, stb, amiről a laikusnak nyilván az jut eszébe, hogy atyaég, ha valaki a vonat WC-jébe megszül, akkor miért kell az a sok cucc nekem? Ezt mind rám és a babára kötik??? Hát mit fognak velünk csinálni??? Szervátültetéshez kell szerintem ennyi kütyü... Nem mellesleg, abba a pici szobába (max. 10 nm), hogy nem szívjuk el egymás elől a levegőt, a bába, Alex, a doki, esetleg egy nővérke is ha betéved... Vagy még rosszabb... egyedül leszek hagyva esetleg, azt tervezik??? De arra a kérdésre se tudnék válaszolni, hogy mit vártam... hát nem tudom, ez az első szülőszoba amit életemben látok...
Aztán kialudtam magam és megnyugodtam. Eszembe jutottak a bábánk bíztató és nagyon megnyugtató szavai, hogy amikor beindul a buli, akkor idejön hozzánk és itthon lehetünk ameddig lehet, aztán szépen lassan elsétálunk a kórházba (10 perces séta tőlünk, normál körülmények között) és az undok szülőszobába csak szülni megyünk. Nem leszek ott kikötözve és csöveken hosszú órákig. Most ezt a verziót vizualizálom magamban, és persze nem is gondolok bele egy 10 óránál hosszabb folyamatba, aminek a nagy részét kórházon kívül tölthetem. Bízom a kis Csikóhalunkban, hogy amennyire csodálatosan csöppent az életünkbe, olyan jó segítője lesz a hülye anyjának is amikor szükség lesz rá.
 |
| Csalóka a kép, mert a valóságban sokkal kisebb a szoba, vagyis ahonnan fényképeznek ott a másik fala. |
Mindenesetre a kórház után olyan jó volt hazajönni, hogy egy újabb ravasz gondolat kezdett el motoszkálni zavarodott elmémben... miszerint, ha úgyis ilyen közel a kórház, a nőgyógyász a szomszédunk, Alex anyukája 2 emelettel lejebb, akkor miért kellene 3 napot a kórházban töltenünk, ha nem nagyon muszály. Még egy kicsit ülök ezen az ötleten, és jövő héten megkérdezem az illetékeseket... Ha még akkor is menekülhetnékem lesz...
