Keringő

Lassan (csütörtökön) 4 hetes lesz Palkó, és szintén lassan de láthatóan kialakulóban van nálunk valamiféle napirend, aminek a gerincét a három óránkénti etetések adják. (Egy etetés peluscserével és büfiztetéssel jelenleg egy órát vesz igénybe. Azaz marad 2 óránk, ha elalszik. Ha nem akkor a "B" terv lép életbe, de erről majd máskor. Alex szuperül helytáll és nagyon sokat segít illetve babázik. Igazán nem panaszkodhatom a munkamegosztást illetően.
Alváshiány? Hát az van mindkettőnknél, nem vészes, de amint nyugalomba kerülünk, bárhol és bármikor el tudunk aludni...

pár kép

A tejút

Már napok óta tervezek írni, hogy mégis hogy telnek a babázós hétköznapok, csak épp nem tudtam eldönteni, hogy melyik oldaláról is közelítsem meg a témát...

Anyukám egy hetet tudott otthon lenni velünk, amit nem is számolok, mert az olyan volt, mint egy nyaralás. A kedvenc ételeimet főzte, segített a babával és kényeztett mindkettőnket. Egy szombati napon repült haza. Vasaárnap este kezdődött az én babázásom, amikor is tudatosult bennem, hogy Alex hétfőn reggel megy munkába és Palkóval kettesben leszünk egész nap! Ez egy kicsit meg is ijesztett, vagy csak a hormonok, vagy anyukám hiánya, de két napig sírhatnékom volt és imitt amott meg is itattam az egereket.

Ezzel párhuzamosan, mint tökélyre törekvő friss szülő ezerrel szoptattam, csak épp azzal kis testi hibával, hogy a mellbimbóim még a kórházba szétrepedeztek. Mindenkitől kértünk tanácsot, javaslatot, és a legjobb, azaz leghasznosabb tanács a TÜRELEM lett. Ahogy sápadt, karikás szemű hányó kismamákat se mutatnak a baba magazinok, úgy a fájdalomtól sírva szoptató és önmarcangoló anyukákat se.... De legalább megtudtam miért van annyi könyv a szoptatásról... Nem is gondoltam, volna, hogy egy ilyen egyszerűnek tűnő manőverben ennyi minden csúszhat ki az ember keze közül...

Na de minden jóra fordult, és egy hét alatt kialakult a napirend (félénk), sikeresen szoptatok (2- 3 óránként) és csak örülök és mosolygok (és néha ásítozok) és puszilgatom, simogatom a kis Mackónkat...atán Alex munka után átveszi a fiát és szórakoztatja, pelenkázza, fürdeti, altatja.

Statisztikánk:
Átlagos éjszakai etetések száma 2, de én a reggel 7 órát is éjszakának érzem, úh:3
Saját kiságyban töltött éjszakák száma: 1
Velünk a nagyágyban töltött éjszakák száma: 2
A többit a kis bölcsőjében közvetlenül az ágyunk mellett.
Napi etetések száma: 10-11
Próbálkozások a babakönyv utasításainak betartására: minden reggel, hogy aztán estére megállapítsuk, hogy áh, hülyeség, még túl pici ehhez...
Dilemma, hogy hagyjuk-e sírni, kivegyük-e a kiságyból, büfiztessünk-e ha olyan édesen elaludt a cicin, mennyi idős kortól kényeztetünk el egy babát...stb: min. 15/nap

2.rész - A KITOLÁS

A kórházba fénysebességre kapcsoltak az események, és ahogyan azt a nálam tapasztaltabbak megjósolták egyáltalán nem érdekelt a szülőszoba, sem semmi. Gombóccal a torkomban hagytam, ahogy az előkészületek történnek (adatfelvétel, ruhacsere, vérvétel...stb) és gúrítanak végül a szülőszobára, ahol a szemem sarkából pont azt a gépet láttam, ahova majd a kisbabánkat teszik miután megszületik. A fájások egyre erősődtek és Alexet mire beengedték, egy kék hátulkötősben vergődő partra vetett bálnát látott. Segített a bábával együtt a helyes légzésben, amit kb. az utolsó fájásra sikerült elsajátítanom és még akkor is rohejesnek éreztem... de biztos segített. Csak az maradt meg, hogy azt ismételgetik, hogy úgy vegyél levegőt, mint egy kifulladt kutya... Hát mi macskát tartunk otthon, aki sose szenved nyilvánosan... na mindegy.
Nem sokat kellett kutyául "beszélnem" szerencsére, mert megjött az aneszteziológus, Alexet kiküldték és megkaptam a gerinc érzestelenítést. Mire Alex visszajött én boldogan lebegtem az ágyon mosolyogtam és próbáltam neki megmagyarazni, hogy ez a világ legjobb találmánya és kérjen ő is egyet olyan jó. A fájásokat éreztem, de épphogy, szóval nagyon jól elvoltunk. Mondta Alex, hogy az anyukák aggódnak értem, ugyhogy kiküldtem, adja hírül, hogy istenien vagyok és minden szuper. Szülni jó!
Ekkor még nem volt gyanús, hogy a bába a képernyőn egyre csak nézi a fájások intezitását és nem rajong az ötletért, hogy Alex kimenjen, mert szerinte mindjárt szülünk... Ekkor megijedtem, hogy hú, de hát csak most kezdtem jobban lenni, mások még alszanak is egyet az epidurál alatt, és hé ha szülünk hol a doki és nem kellene még egy adag érzértelenítőt nyomni, mert ekkor mintha már kicsit erősebben éreztem volna a fájásokat. De még abba a kis faágba kapaszkodtam, hogy csak 6centire tágultam, tehát van idő...
És itt filmszakadás. A fájásokat újra nagyon elkezdtem érezni, és mire Alex visszajött csak annyit tudtam már mondani, hogy nyomni kell és miután - megdöbbenésemre - mondták, hogy nyomhatok, SZÜLÜNK. Becsuktam a szemem és mintha egy alagútba süllyedtem volna, ahol mindenki mond valamit, sürögnek forognak körülöttem és kiabálják, hogy nyomj, nyomj!! Orvos is ott termett, kigyulladtak a fények, ápolónők (vagy kik..) lettek még az alfelem körül és egy hosszúúúúú és pokolian fájdalmas nyomással, ami közben 3szor vettem levegőt, de nem hagyhattam el magam, kijött a babánk és arra nyitottam ki a szemem, hogy "Agoraki!", azaz "kisfiú". A mellemre tették és Alex is ott volt és az volt életem eddigi legvarázslatosabb pillanata. A kisfiúnk nem sírt, Alex igen, én csak mosolyogtam és még sziszegtem párat, mert az alfelem épp szülte még a méhlepényt, meg varrtak...de az a tekintet akkor is belém égett és napokig ébren tartott még szülés után is. Mint, akit egy hosszú álomból ébresztenek fel, és kérdően rádnéz, hogy "na mi van, mit akartok tőlem"... Ebben a pillanatban Alex apukájára hasonlított a legjobban, valószínű a nyugodt tekintet és a sok ránc miatt...
Aztán elvitték tőlem, Alex ment a dokival hírül adni az anyukáknak, engem pedig 2 órára megfigyelés alá helyeztek.
Körülbelül dél vagy egy óra lehetett, mire újra mindhárman a kórházi szobába együtt lehettünk. Fantasztikus nap volt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Így szültünk mi - 1.rész - A SÉTA

Szeptember 12-re voltam kiírva, anyukám a 10-i géppel érkezett. Amióta megvette a jegyét azon aggódott, hogy nehogy túl későn jöjjön és lemaradjon a szülésről. Fölösleges aggodalmak voltak ezek, mert minden orvosi vizit eredménye az volt, hogy ez a baba még nagyon jól érzi magát odabenn. Sétáljak, ússzak sokat, hátha majd attól megmozdul valami...
Így aztán az egész hétvégét végig strandoltuk, hétfőn végignéztük a legközelebbi bevásárló utca összes butikjának egész kínálatát... de semmi. Még egy kis hasfeszülés se...
Kedden, újabb orvosi vizit, ami ismerős eredménnyel végződött. Baba sehol. De másnap alaposabban megvizsgálnak egy babafigyelő gépezettel (NST Teszt), hogy kiderüljön olyan jól érzi-e magát, mint amilyen ráérős.
Szerda reggel NST teszt eredménye, hogy baba bezzeg jönni akar, összehúzódásaim is vannak, csak épp nem szabad neki a pálya. Ezt az utóbbit nagyon könnyen tudja bába is, orvos is javítani. Ez volt a jó hír. A rossz hír, hogy ez az egyszerű kis méhnyak bizergálás NAGYON fájt!!! Amilyen kedvesen mondták és együtt örültünk, hogy na majd most akkor hamarosan szülünk, annyira UUUUTÁLTAM őket a vizsgálat végére! A dühömet csak fokozta, hogy a recept második része egy erőltetett menet, azaz déltől este 6-ig séta, nem andalgás, SÉTA és este vissza a rendelőbe, hogy mire mentünk.
Alex kivette a nap hátralevő részét, a két anyuka (ővé és az enyém) power ebédet csinált és mint aki háborúba készül nekivágtunk a sétának fél egy körül a 37 fokos melegben. Egy lélekkel se találkoztunk, mondanom se kell, de nagyon eltökéltek voltunk, mert ott lebegett előttünk, hogy éjjel talán már a karunkba lesz a kisbabánk. Alexet a séta második felében anyukám váltotta, vele már egyéb baba-csalogató-gimnasztikai gyakorlatokat is végeztünk a kihalt parkban.
Nagy reményekkel és enyhe fájásokkal, amiket csak séta közben éreztem, mentünk vissza a rendelőbe, ahol lesújtó volt az eredmény. Semmi tágulás, semmi baba ereszkedés... Várunk. Talán a hétvégére, én csak sétáljak sokat....
Hát nem lett kedvesebb ettől se a doki se a bába, ugyanakkor óriási megkönnyebbülést is éreztem, hogy húh, akkor van még egy kis időm, nem ma éjjel szülünk, alhatok egyet, holnap még elmehetünk az IKEÁba, és sétálok a légkondiba... stb.
Rajtam kívül mindenki csalódott volt persze, mert szűk és tág család hetek óta várja, hogy mikor szül a Nóri. Részemről egy szuper estét töltöttünk a teraszon, megittam egy pohár finom vörös bort és mint akit felmetettek valami súlyos ítélet alól, elmentem aludni.
Másfél óra alvás után szokásos pisi-szünet, ami ezúttal kicsit máshogy alakult, mert a hálóba visszafele menet elszivárgott a magzatvizem. Alex hívta a bábát, aki az aznapi hűvös diplomáciájával közölte, hogy nyugodjunk meg és próbáljunk aludni, aztán hívjuk az 5 perces, kibírhatatlan fájásoknál, mert csak akkor indulunk a kórházba. Hát időmérésben nem volt hiány és a hab a tortán, hogy azonnal 5 perces fájásaim voltak, csak még kibírhatóak. Babzsák párna, meleg zuhany, mászkálás...stb, majd reggel 6-kor hív minket a bába, hogy hát mi van már, induljunk a kórházba. Gondolom ő kialudta magát és hiányolt minket:))) mindenesetre jól időzített, mert akkor már valóban kibírhatatlan fájásaim voltak, ugyan 7 percenként, de cserébe elkezdtem hányni (is)...
Az immár egy hónapja bepakolt kórházi táskát VÉGRE beraktuk a kocsiba és a két nagymama jelölttel elindultunk a kórházba. Nem sok gondolat fért el akkor már a fejemben. Féltem, izgultam, túl akartam lenni rajta, kiváncsi voltam... és ezer százalékig biztos abban, hogy az első kérésem a kórház személyzetete felé az epidurális érzéstelenítés lesz!!!

*** folyt.köv***

Sétára készen

Power Lunch

A kórház kapujában, hajnalban